Thursday, May 30, 2013

Birtalan Ágnes, Tomkiss Tamás (szerk.): Helyszellemek kultusza Mongóliában - Őseink nyomán Belső-Ázsiában III.

Akkor döbbenünk meg mindig igazán, mikor régi mongóliai gyűjtéseinket a kilencvenes évek elejéről elővesszük, s belőlük újra élednek a mesemondók, az énekesek, a barátok, akik soha nem sajnálták az időt, hogy nekünk meséljenek, énekeljenek, vagy csak hogy beszélgessenek velünk. Rádöbbentenek ezek a felvételek a mulandóságra és az örökkévalóságra. Nagyon sok mongol barátunk azóta nincs már köztünk… Szavaikat, nevetésüket, tudásukat megörökítették a hangszalagok, egyre inkább tudjuk így az évek távlatából, hogy milyen fontos is az, amit csinálunk. Megörökítünk egy olyan tudást, ami nélkülünk veszendőbe menne.

A harmadik kötet, folytatva az első kettő hagyományait, az Expedíció gyűjtéseiből illetve az ahhoz szorosan kapcsolódó kutatásokból válogat. Az 1991-ben indított Magyar–Mongol Nyelvjárás- és Népi Műveltségkutató Expedíció azóta is csaknem minden évben egy-két hónapot terepen tölt. Az expedíciós kutatások fő iránya továbbra is Nyugat- és Észak-Mongólia, de az azóta felnőtt tehetséges tanítványi kör emellett felfedezte magának és a tudománynak Kelet-Mongólia több területét is (Xentii megye népcsoportjai, Süxbaatar megyei darigangák).

No comments:

Post a Comment