E lapokról ötezer év néz le reánk. Ami ezalatt az ötezer év alatt a felszínen történt, azt megőrizte a világtörténet: a háborúk, az éhség, a forradalmak, a népek pusztulásának, a vérontásnak átkozott története. Nem ez az egyetlen. Alatta és mögötte van a művészetek, a vallások, a filozófiák és a költészet áldott története. Ez a másik; és ez az igazi. Az emberi lét igazi melódiájának szövege nem a pusztuló Babylon, a letiport Egyiptom, nem a rothadó Róma és Bizánc panasza és átkozódása, őrjöngése és halálkiáltása, hanem az a néma tudás, amit a piramisok, a görög szobrok, a kínai templomok és a mexikói városok őrizték meg. Igazi létünk abban van, amit alkottunk és nem abban, amit elpusztítottunk. Abban, ami megmarad, nem abban, ami mulandó. De egyetlen áldottabb, egyetlen nagyobb, egyetlen hűségesebb és igazabb, zengőbb, mélyebb történet sincs, mint az írott szóé. A szó a lét igazi szövege; az egész történet valódi tartalma és értelme és megfejtése.
Aki ezt a könyvet kezébe veszi, önkéntelenül azt kérdezi: vajon
ezalatt az ötezer év alatt észreveszi-e azt a fejlődést, vagy haladást,
amelyről annyit beszélnek? Vagy igazuk van azoknak, akik azt állítják,
hogy haladás nincs, az emberiség mindig egy helyben állt és örökké egy
helyben fog maradni. Az olvasó a könyv első átlapozása közben azt a
határozott benyomást fogja nyerni, hogy semmiféle haladásról nem lehet
beszélni. Négyezerötszáz évvel ezelőtt írta Egyiptomban valaki névtelen
„Az életúnt panaszait”, de valaki más tegnap is írhatta volna. Formában
pedig? A Shu-king formája modern, sokkal modernebb, mint a tegnap élt,
bizonyos tekintetben archaikus Walt Whitman. Az emberi lét nagy témái
nem változtak: mindig ugyanarról volt szó. Laotsenál, Irogenésnél,
Eckehart mesternél, Emersonnál. Az emberiséget éppen az teszi, hogy
létének minden témája örök.
No comments:
Post a Comment