U. R. Anathamurthy: A halotti szertartás

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Hirtelen megfordultam az erdő sűrűjében. De a kétely, a döntés, ez az egész helyzet nem csupán rám tartozik, benne foglaltatik az egész közösség. Benne foglaltatik a vívódás, a gyötrelem. Naranáppá halotti szertartásának ügyét nem magam igyekeztem megoldani, hanem az istenhez fordultam, s az ősi törvénykönyvekhez. S vajon nem éppen e célra alkottuk a Könyveket? Hiszen minden döntésünk eltéphetetlenül kötődik az egész közösséghez. Minden egyes cselekedetünk magába öleli őseinket, tanítómestereinket, isteneinket, valamennyi embertársunkat. Ebből származik ez a vívódás. Vajon megéreztem-e ezt a vívódást, midőn Csándrival feküdtem?” – így gyötrődik önmagában Pránésa, a regény főhőse.

A bölcs Pránésa a szellemi felkészülés, a lemondás és vezeklés útját választotta a tökéletesedéshez számos újjászületésen keresztül vezető hívő hindu útjaként. Megtartja a legfelső bráhman kaszt valamennyi előírását, ő a közösség tiszteletre méltó vezetője, lemondott a hindu életszakaszok közül a másodikról, a családalapítás és a földi javak gyűjtésének életmódjáról, csak azért, hogy erényes, önmegtartóztató, áldozatos életével érdemeket szerezzen következő újjászületéséhez.

– A bráhman közösség másik tagja, Naranáppá viszont elveti a brahmanikus életmód előírásait. Szép számmal akadnak követői a fiatalok között, mert jobban tetszik nekik mesterük földi örömöket igenlő, a külvilág csodáit kínáló életmódja, mint az aszott bráhmanok bőjtökkel tűzdelt, befelé forduló hétköznapjai. Naranáppá azonban váratlanul meghal, s miként életében, halálában is megoldhatatlan feladat elé állítja Pránésát.

A kérdés az, hogy a hitehagyott Naranáppát megilleti-e a bráhmanok halotti szertartása, és ha igen, ki végezze el. Életútja, a szamszkára feljogosítja-e Naranáppát a halotti szertartásra, a szamszkárára. S vajon a Mester életútja, ez a másik szamszkára felkészíti-e Pránésát a megfelelő döntés meghozatalára?