Sunday, November 14, 2010

Ferenczy László: Hó, hold, cseresznyevirág - A japán fametszetek világa


A Távol-Kelet művészetéből a nyugati világban a kínai porcelánok és a színes japán fametszetek a legismertebbek. Ezek az országok - történelmi sorrendben Kína, Korea és Japán - sok száz évvel megelőzték Európát a különféle szövegek és illusztrált könyvek sokszorosítása, nyomtatása terén.

A japánok a VIII. században, koreai közvetítéssel vették át a kínai eredetű fadúcos nyomtatást. A későbbiek során azonban mind technikai, mind művészeti vonatkozásban egyre inkább elszakadtak a kínai előzményektől és önálló irányba fejlesztették a fametszés művészetét.

Ferenczy László, a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum munkatársa, Ázsiának e távoli országába vezeti olvasóit Hó, hold, cseresznyevirág c. munkájával, amely nem csupán egy számunkra egzotikus művészettel ismertet meg bennünket, hanem jól kalauzol a japán századok történelmi, társadalmi eseményei között is.

Saturday, November 6, 2010

Ferenczy László: Régi japán kertek


E könyv a japán művészet sajátos ágát képező klasszikus műemléki kertekről szól, amelyeknek története mintegy másfél ezer évet ölel át. Az olvasó széleskörű áttekintést talál a fejlődést befolyásoló ókori és középkori kínai kertekről, a japán palotakertek, a shintō szentélyek és a buddhista meditációs kertek, a főúri sétakertek, a teaházi és az irodalmi kertek kialakulásáról.

E kertek minden kínai hatás ellenére japán nemzeti jellegűek és teljesen eltérnek a nyugati kertektől. Elrendezésük nem geometrikus, és tervezőik célja kevés kivétellel nem a pompa és a hatalom demonstrálása volt, hanem inkább a kikapcsolódás, megnyugvás, meditáció elősegítése. A japánok természetszeretete képezte fő formáló erejüket. Elemeiknek külön szimbólumrendszere volt.

A szerző a keleti művészet kutatója, aki japán, kínai és koreai tanulmányútja során látogatta végig az itt látható műemlékeket, köztük a buddhista shingon irányzat szent hegyén lévő kerteket is.

Mitsui Sen: A japánkert titkai



A hazánkban élő japán szobrászművész vállalkozott arra, hogy Közép-Európában is megmutassa a japán kertművészet szépségét.

Megismerteti az olvasót azzal a szemlélet- és gondolkodásmóddal, amelynek hatására a ház körüli néhány négyzetméterre varázsolják a végtelent, a víz, a föld, a kő, a növény évezredekkel ezelőtt kialakult együttesét.

Reméljük, hogy a sok szemléltető ábra, a Japánban és az itt készült fényképek arra késztetnek jó néhány kertészkedőt, hogy különleges, egyedi hangulatú kertet hozzon létre.


A japán kertek iránt érdeklődőknek ajánljuk még: Terebess Gábor: A japán kertművészet c. írását, melyet itt el lehet olvasni.

Érik Borja: A harmónia kertje a kert harmóniája - Zen kertek


Sziklák és kavicsok, mohák és famatuzsálemek, békés tavak és szilaj vízesések...

A zen-kert célja, hogy akár egy kicsiny területen is láttassa a természet egészét. Az ásványok metaforikus erejét felhasználva száraz kertben is csörgedező patakban gyönyörködhetünk. A sakkei, azaz a „kölcsönvett táj" technikájával apró kertünk a szomszédos domb erdeivel bővül. A teakert - megtisztulásköveivel, lámpásaival, szépségével és költőiségével - hagyományosan az ellentétek kibékítésére szolgált. Tökéletes összhang és harmónia - kert, ahol kedvünk támad megállni, és megízlelni a különös hangulatot, a természet varázsát.


Günter Nitschke : Japanese Gardens

The Japanese garden, like all gardens, is more than mere nature; it is nature crafted by man. It needs the hands of the designer to give it meaning. The Japanese garden belongs to the realm of architecture; at its best, it is nature as art. The phases of its history document the constant redefinition of man's position within and towards nature. Its changing forms respond both to socio-economic developments and to religious and philosophical trends, and thereby reflect the spiritual climate in which its architecture was conceived.

At the same time as detailing the characteristics distinguishing and differentiating each of the five major epochs in the history of the Japanese garden, the author identifies the common motif which underlies them all: the recurrent attempt to unite beauty as natural accident and beauty as human-perfected type, to achieve an aesthetic symbiosis between the seeming randomness of natural form and the strict geometry of the right angle.

Monday, November 1, 2010

Erika Schwalm: Ikebana – A virágrendezés ősi japán művészete


Az ikebana egyike a legkedveltebb szabadidős tevékenységeknek, amely távol-keleti varázsával egyre több virágkedvelőt lenyűgöz.
Ez a kötet alapmunka a kezdők számára, azonban a haladók is sikerrel forgathatják, hiszen az úgynevezett Sogetsu Akadémia, a világszerte vezető ikebana-iskola szabályai szerint minden tudnivalót közöl a növényrendezés japán művészetéről.
Az olvasót szisztematikusan és átfogó ismeretekkel vezeti be az ikebana filozófiájába és elméleti alapelveibe, mint például a moribana (tálépítés) és a nageire (vázakomponálás) alapvető stílusirányzataiba és azok változataiba.

Mindehhez a gyakorlatiasság érdekében lépésről-lépésre fotók csatlakoznak, melyek segítségével megtudhatjuk, hogyan kell a hazai és egzotikus virágokat formálni, tartósítani és egy tálban, illetve vázában elhelyezni. Az összes alapstílust és ezek változatait az utómunkálatok céljából mintaszerűen elrendezett csokrokkal ábrázoljuk pontos bevezetővel, nagyméretű színes fényképekkel, diagramokkal és anyagismertetőkkel ellátva.

Erika Schwalm a Sogetsu-iskolák nemzetközi tanáregyesületének tagja, és a frankfurti Sogetsu-Study-Group és Sogetsu-Branch alapítója.

Ivaki Tosiko: Ikebana


Amikor elhatároztuk férjemmel, hogy Magyarországra jövünk tanulni és dolgozni, először a magyar történelem legjelentősebb fejezeteit kezdtük tanulmányozni, mert ebből ismerhettük meg legjobban e nép nemzeti szokásait, tulajdonságait, érzés- és gondolatvilágát.

Örömmel fedeztem fel, hogy Magyarországon is, akárcsak Japánban, ősidők óta sajátos jelentése van a virágoknak, fáknak, cserjéknek.
Olvastam, hogy a szerelem színe égőpiros, tehát egy szál szegfű vagy rózsa többet árul el színével annak, aki azt kapja, mint egy levélbeli vallomás; hogy a legények házasodási hajlamát a kalapjuk mellé tűzött rozmaring jelentette, a fehér liliom a tisztaság, szűziesség jelképe, és felsorolhatnék még sok példát. Ezeknek mind megtalálhatók a japán megfelelői is.
A magyar népdalok (amelyekkel zenetudós férjem ismertetett meg) a virágnyelv egész kötetét hordozzák. Éppen ezért biztosan megértésre találnak gondolataim az ikebana-művészetről.

Az ikebana számomra hivatás. Egy-egy ikebanába foglalt virág friss jelentése ismét ráébreszti a mai embert arra, hogy együtt él a földön ember, állat, növény, és az együttélésnek mindig megvolt, ma is megvan az új tartalma.
Nálunk Japánban ez nem mai felismerés, hanem hagyomány. Napjaink ugyanolyan foglaltak, kötöttek, mint bárhol a világon, de mégis áldozunk perceinkből és elhelyezzük a virágot, a növényt, az ágat a vázába, s csöndben eltűnődünk megtalált jelentésén.
A természettudományok és a civilizáció rohamos fejlődése következtében a huszadik század embere hajlamos arra, hogy szem elől tévessze a természet és ember szoros kapcsolatát. Az ikebana-művészet lényege pedig éppen az, hogy ezt a kapcsolatot naponta újjáélessze.

Az ikebana az ember és a természet együttélésének jelképe. Az ember egyéniségén és képzeletén átszűrt kompozíció a saját önálló életét éli újra, vagyis az ember és a természet összhangjának tükre. Az ikebana-művészetben tehát mind az alkotó, mind pedig a néző részese lehet egy önálló világ hatásainak.

Ivaki Tosiko