Friday, July 29, 2011

Lisa See: Sanghaji lányok

Él Sanghajban egy testvérpár, May és Pearl. Húszévesek, szépek és modellek a 30-as évek csillogó nagyvárosában, Kelet Párizsában, ahol a legkülönbözőbb kultúrák keverednek egymással. A család sokkal jobban él az átlagnál.
Aztán egy napon minden megváltozik, apjuk közli velük: eljátszotta félretett pénzüket és úgy fizetheti vissza adósságait, hogy másnap a lányoknak férjhez kell menniük. Életükbe azonban beleszól a történelem is, a japánok Sanghajt bombázzák és a két lánynak menekülnie kell...
Los Angelesben próbálnak meg új életet kezdeni - ennek során éppúgy meg kell küzdeniük Hollywood csábításával, mint a faji megkülönböztetéssel, a kommunisták ellen irányuló boszorkányüldözéssel, vagy a Kínai negyed ósdi szokásaival.
A regény valójában két testvér története, akik elválaszthatatlanok egymástól, ám olykor kicsinyes vetélkedés és irigység is vezérli a cselekedeteiket. Hatalmas áldozatokat hoznak, nehéz döntésekkel vívódnak, és súlyos titkot hordoznak, amelyre természetesen csak a regény végén derül fény.
A részleteket az írónő tehetségén és empátiáján kívül aprólékos háttérmunka, személyes beszélgetések, szakirodalom teszi még hitelesebbé. A történetben küzdő két nő sorsában és értékrendjében Kelet és Nyugat, a régi és az új ütközik, ahol a gyökereket megtagadni nem lehet, de boldogulni velük gyötrelmes.

A szerzőnek egy másik könyvét, melynek címe: Hóvirág és titkos legyező, 2010. márciusában mutattuk be.

Sunday, July 24, 2011

Pearl S. Buck: Nők pagodája

Pearl S. Buck nemzedékeken átívelő családregényében a múlt századi Kínába viszi el az olvasót. Negyvenedik születésnapján egy gyönyörű asszony úgy dönt, hogy visszavonul a házasélettől, és ezentúl önmagának szenteli az idejét, férje mellé pedig ágyast keres. Több mint húsz évig erős kézzel irányította a fényes udvarház működését, intézte a hagyományos kínai család hétköznapjait, ahol nem sok minden változott az elmúlt sok-sok generáció során.

Az asszony döntése felbolygatja az egész birtok életét, és a látszólagos nyugalom fátyla mögül előbukkannak a fájdalmas érzések, a düh és vágy. Az ágyas sorsa tragédiába torkollik, a férj pedig egy örömlány oldalán találja meg boldogságát. Az asszony életébe egy olasz misszionárius pap hoz gyökeres változást és szerelmet.

A Nobel-díjas írónő érzékletes képet fest Kína mindennapjairól, a különös hagyományokról, amelyekbe, mint selyembe a díszes hímzés, simulnak bele a női sorsok.

A szerző Liang asszony három lánya c. könyvét 2010 augusztusában mutattuk be.

Monday, July 18, 2011

Jung Chang: Vadhattyúk - Kína három lánya

A Vadhattyúk - a huszadik századi lidérces kínai történelem három asszony sorsában elmesélve. Memoár és családtörténet: háromnemzedéknyi nagycsalád históriája. A szerző nagyanyja életének elbeszélésével kezdi, aki egy kínai hadúr ágyasa volt, majd egy bölcs és türelmes mandzsu orvoshoz ment feleségül. Anyja történetével folytatja, aki a hívő kommunisták generációjához tartozott, s végigjárta a lelkesedés, a gyötrődés, majd a meggyötretés és a végső kiábrándulás stációit.
Férjével, a hajlíthatatlan kommunistával ellentétben ő túléli azt a temérdek iszonyatot, amit a kínai szocializmus és a kulturális forradalom még a pártelit tagjai számára is tartogatott.
Az író pedig fiatal leányként maga is megtapasztalja, mit jelent vörösgárdistaként felvonulni Pekingben, mit "bírálati gyűlés"-en társainak céltáblája lenni, vagy "mezítlábas doktor"-ként falura menni... Mao Ce-tungnak sikerült a valóságban túlszárnyalnia Orwell fantáziáját: az a tömény borzalom, amit a kommunizmust a keleti despotizmussal ötvöző Mao a föld lakosságának egynegyedére zúdított, páratlan a történelemben.
A világ egyik legrégebbi kultúrájának emlékeit majdnem teljesen megsemmisítette, a hatalmas országot egyetlen összefüggő, sajátosan kínai lágerré alakította.
Arról a Kínáról, amely itt az olvasó elé tárul, még csak sejtelme sem lehetett senki külföldinek, sem szorgalmas újságolvasónak, sem másnak, de talán még a szakembernek is csak módjával. Chang könyve, mondhatni, hosszan elnyújtott kiáltás, immár nem a mélységből, hanem a mélységről - a vérrel festett írásjegyes, Maót dicsőítő vörösgárdista-zsebkendőről, a gondolatellenőrzés legrafináltabb formáiról, s nemkülönben arról, hogy embernek maradni és szeretni igenis lehetséges a pokol legmélyebb bugyrában is!

A Vadhattyúk - szenvedések láncolata és apró, ritka örömök; kiszolgáltatottság és lélegzetelállító bátorság; megaláztatások és lelkierő. Hihetetlen, de hiteles történetek, személyes élményből fakadók vagy hallottak, hol érzelmesek, hol szikárak. "Nyugodt és mértéktartó kínai történelem, de sikerkönyvként olvastatja magát. Egyszerűen letehetetlen" - írja a könyvről egyik amerikai kritikusa.

A Vadhattyúk valóban világsiker: jóformán minden nyelvre lefordították már, Angliában elnyerte Az Év Könyve-díjat, és sok-sok millió példány fogyott belőle világszerte.

Egy blog, ami megemlíti a könyvet.

Sunday, July 10, 2011

Hszin Zsan: Asszonysorsok Kínában

A könyv alcíme: Szexualitás és történelem 

A szerző (neve latin betűs átírással: Xue Xinran) egy nőknek szóló, a nők problémáival foglalkozó nankingi rádióműsor szerkesztőjeként fedezte fel az őt magát is megdöbbentő, s az európai olvasót elképesztő világot, a kínai nők életét.

Könyvében többnyire tragikus sorsokat mutat be, de a szenvedésnek sokféle arca és oka lehet, fakadhat a kínai hagyományból, az elmaradottságból, a történelemből vagy egyszerűen a tudatlanságból. Szinte minden történetnek szereplője a politika, a 20. századi Kína káosza és kegyetlensége. Az egyik legszebb - egyszerű, de balladai szépséggel elmesélt - történet két szerelmes egyetemistáé, akiket előbb a párt, a forradalmi küldetés, majd az 50-es, 60-as évek politikai felfordulása elválaszt egymástól. A nő 45 évig várja, keresi a szeretett férfit, s amikor egykori egyetemük ünnepségén találkoznak, a férfinak felesége és három lánya van.

Szinte minden történetnek szereplője a politika, a 20. századi Kína káosza és kegyetlensége. „Barátaim szerint Kína végre felzárkózott a világ mögé. Mivel többé már nem azon tépelődünk, hogy van-e elég ennivalónk vagy ruhánk, a férfiak és a nők közötti kapcsolatról vitatkozunk. De azt hiszem, hogy Kínában ez még bonyolultabb kérdés. Több mint ötven etnikai csoporttal, a női viselkedéssel, modorral és öltözködéssel kapcsolatos számtalan politikai változással és előírással kell megküzdenünk. Csak a feleségre több mint tíz szavunk van!”

Irodalmi centrifuga blogban:Világ tanítónői: Hszin Zsan forradalma, avagy női sorsok az éterben.
Bemutattuk korábban a szerző Égi szerelem című könyvét.

Wednesday, July 6, 2011

Amy Tan: A száz titkos érzék

A száz titkos érzék Amy Tan lebilincselően izgalmas remekműve Kínáról és Amerikáról, a szeretetről és a hűségről, a képzeletünkben élő önmagunkról és a múló évek során fölfedezett igazi énünkről. Bár Olivia Laguni félig kínai származású, szedett-vedett családjához fűződő vegyes érzelmeiben mégis jellegzetesen amerikai: kissé feszélyezi a kínai rokonság, s e rokonságon belül is elsősorban féltestvére - színtiszta kínai nővére -, Kuan Li. A derűs, jóindulatú Kuan mosolyra fakasztóan hibás, tört angolsággal beszél, és leperegnek róla Olivia gyakran fullánkos, csípősen gunyoros megjegyzései - ő ugyanis „jin szemmel” nézi a világot, s látja a halottakat.
Egy blog, ami megemlíti a könyvet.

Wednesday, June 22, 2011

Achim Eckert: A gyógyító Tao

A könyv alcímei:
Az öt elem egyensúlyán alapuló egészség. Gyakorlatkönyv

A taoista filozófiának és az öt elemről szóló tanításnak olyan világnézet szolgál alapjául, amely az élet egyes jelenségei közötti összefüggések és kölcsönhatások megismerésére és megértésére irányul.
A taoizmus öt eleme nem más, mint minden természeti jelenségben, így magában az emberben is működő kozmikus erő. Ha ezek az erők egyensúlyban vannak, az embert és a természetet egészség, harmónia tölti el.

Az elemek egyensúlyának felborulása azonban betegségben és gyengeségben mutatkozik meg. Az olvasó felteszi magának a testi és lelki állapota felmérését célzó kérdéseket sorban mind az öt elemre vonatkozóan, és közvetlen betekintést kap arról, hogy azok hogyan fejtik ki benne a hatásukat.

A kérdésekre adott őszinte válaszok tiszta képet rajzolnak fel az energiákkal kialakult személyes kapcsolatáról, és hogy mekkora az egyensúly vagy az egyensúlyvesztés. Arra az esetre, ha egy vagy több elem rossz egyensúlyára derül fény, az olvasó sokféle szempontból megoldást nyújtó és könnyen végrehajtható szellemi és testi gyakorlatokat talál. Ezek rendszeres végzésével az elemek kiteljesedését és az egyensúly harmóniáját alakíthatja ki önmagában és maga körül.

A könyv egy másik ismertetője:

A nyugati analitikus gondolkodásmódtól eltér - csakúgy, mint sok régi gyógyászati eljárás - az a taoista filozófia szerinti gondolkodási forma, amely a Yin és Yang, valamint a jelen könyvben tárgyalt öt elem alapulvételén nyugszik. Nevezhetjük a világ szellemi szempontból történő megközelítésének, amely arra irányul, hogy a dolgokat közös létükben ragadjuk meg, az élet egyedi jelenségeit összefüggéseikben és kölcsönhatásaikban ismerjük meg, és értelmüket így értsük meg. Ennek a gondolkodási formának az egyik sajátossága az a széles perspektíva, amely lehetővé teszi, hogy az embernek és a természetnek a különböző síkjait - a szellemi, a lelki és az anyagi síkokat - egyidejűleg lehet szemlélni, és az így megszerzett ismeretek segítségével harmonikusan lehet alakítani.

Kínai filozófia és gyógyítás címmel olvashatunk itt egy írást, melyhez ez a könyv is segítségül szolgált többek között.

Monday, June 20, 2011

Martin Palmer: Jin és jang

Alcím: Egyensúly és harmónia a kínai bölcseletben, művészetben és a hétköznapokban. 

 

"Aki tudja férfi-hatalmát,

mégis őrzi nő-lágyságát:

hegyi-ér a világon...

 

Aki tudja fehérségét,

mégis őrzi feketeségét:

példa a világon...


Aki tudja dicsőségét,

mégis őrzi rejtettségét:

völgy a világon.."


Lao-e/Az út és az erény könyve

 

A jin és a jang kozmikus energia két ellentétes, egymást kiegészítő megnyilvánulása. Az élet művészete az ellentétek kiegyensúlyozásából áll...

Az ismert sinológus, Martin Palmer segít, hogy megértsük és hasznosíthassuk az ősi Kína ma is élő szellemét.

 

Martin Palmer: Jin és jang