Monday, January 3, 2011

Robert M. Pirsig : A ​zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete

 

15 éve sikerkönyv ez a mű Amerikában és világszerte. Egyetemisták, értelmiségiek „bibliája”, vezérlő kalauza, a legkülönfélébb irodalomkedvelők emlékezetes olvasmánya. Hírét és népszerűségét nem véletlenül hasonlitják Salinger Zabhegyezőjéhez, Kerouac Útonjához.

Se nem igazán regény, se nem igazán esszé. Hosszú és lenyűgöző elmélkedés az emberi civilizáció mai sorskérdéseiről – egy pikareszkkaland meséjébe ágyazva. A főszereplők motorkerékpáron vágnak neki Amerikának, hogy prérin és hegyeken át eljussanak a nyugati partra. Útközben sok mindent megtudunk technikáról és természetről, egyéniségről és tömeglélektanról, „klasszikus” és „romantikus” gondolkodásról, a bonyolult világ és bonyolult lélek egyoldalú szemlélésének és elemzésének veszélyeiről, valamint a könyv központi témájáról – a Minőségről.

Értékvizsgálati esszéregény tehát Pirsig műve, akárcsak Thoreau-nak az amerikai civilizáció múlt századi fordulópontján született Waldenje. Azzal a kor diktálta különbséggel, hogy Thoreau romantikus kivonulása a társadalomból ma már utópia: ma már egészen más feltételek közt kell az emberi személyiség épségét megőrizni; a technikai civilizáció megdönthetetlen tényrendszer, adott keret, amely csak az 'őrület' árán tagadható meg.

Lao-Ce: Tao Te King (Ford.: Ágner Lajos)


így kezdődik:

„A Tao, amelyet szavakkal kifejezhetünk,
nem az örök Tao.
A név, amelyet az ember ki tud fejezni,
nem az örök név.
A meg nem nevezhető Tao az égnek és földnek ősoka.
A megnevezhető Tao minden teremtmény ősanyja.
Már a régiek szerint:
csak az állandó vágynélküliség állapota
tesz képessé a fenséges titok szemléletére.
Ellenben, aki nem szabadul meg a vágyaktól,
csak a külső jelenségeket szemlélheti.
Ez a kettő tulajdonképpen eredetében egy.
Csak a nevük különböző.
Ez az egység a nagy titokzatosság, titkok titka.
Minden titkok megnyilvánulásának kapuja."

Itt lehet elolvasni a művet.

Ágner Lajos: Száz kínai vers c. művét itt lehet elolvasni (a bevezetőben olvashatunk a kínai költészetről).


Saturday, January 1, 2011

Lao Ce éltebölcselete - Tao Te King (ford.: Stojits Iván)


Így kezdődik:

„Az örökkévaló Tao (1) szavakban ki nem fejezhető (2).
Minden elnevezés, mellyel az örökkévaló Taot illethetjük,
fogyatékos.
Ez a megnevezhetetlen Tao teremtője az égnek és a földnek.
A látható természet külső megnyilatkozása a láthatatlan Taonak.
Tao megismerésére csak a teljesen megtisztult lélek juthat.
A szenvedélyek rabja csak a külső természetet láthatja.
A láthatatlan Tao és a látható természet tulajdonképpen egyetlen
egy fenséges élettenger.
Csakhogy a Tao a kifürkészhetetlen ősök, a titokzatos szülőanya."

(1) Tao annyit tesz, mint: egyetemes világszellem, legfelső életprincípium, abszolút Istenség.

(2) Az Istenséget (legfelső világszellemet) elmélkedés útján meg nem ismerhetjük. (...)

Lao Ce: Tao Te King Weöres Sándor fordításában

A kötet több ezer éves kínai bölcsességek tárháza, a taoizmus hagyományos fő műve, amely feltehetően az i. e. 4. század körül keletkezett. Számos fordítása és értelmezése létezik.
A tao az örökké mozgó, változó világ végső egységének elve, az anyagi világ mozgását meghatározó természettörvény.

Weöres Sándor az egyik legkiemelkedőbb magyar sinológus, Tőkei Ferenc prózafordítása alapján írta meg a verses változatot. A kötet tartalmazza a prózafordítást is, amelynek olvasása közben élvezhetjük az egyszerű kínai kifejezésmódban rejlő többértelműséget.



így kezdődik:

„Az út, mely szóba-fogható,
nem az öröktől-való;
a szó, mely rája-mondható,
nem az örök szó.
Ha neve nincs: ég s föld alapja;
ha neve van: minden dolgok anyja.
Ezért:
aki vágytalan,
a nagy titkot megfejtheti;
de ha vágya van,
csak a dolgokat szemlélheti.
E kettő mögött közös a forrás,
csupán nevük más.
Közösségük: csoda,
s egyik csodától a másik felé tárul
a nagy titok kapuja."


Itt el lehet olvasni a művet.
Az alább bemutatott Weöres Sándor: Egybegyűjtött műfordítások c. kötete is tartalmazza ezt a művet.

Monday, December 27, 2010

Weöres Sándor: Egybegyűjtött műfordítások


Egy-két vers az első kötetből:


Lótusz-szedők
( kínai vers - a Zenepalota dalgyűjteményből)
(i.e. II. század)

Úszik a csónak, gyűjtök vízi sást,
Lótuszvirágot szedek, libegőt.
Társamat hívja evezőcsapás,
Folyton dalolnak a lótusz-szedők.

Keleti Tóban arat a legény,
Nyugati Tóban szedeget a lány.
Daltól ha nem is leszünk boldogok,
A gond elúszik és a szem vidám.




Szodnombaldzsirín Bujinnemeh
(1902 - 1937)
(mongol)

Szép téli táj


Hólevél, habfehér,
Nesztelenül száll az égből.
Szikla, hegy: csöndben ül,
Kimered fehérróka-prémből.

Tiszta víz fagy tükörsimára,
Szürke szikla nézi magát benn.
Kopár szilfa meztelen ága
Most csak jégvirágot terem.

Cérnahangú csöppke madárnép
Játszadoz erre-arra,
Fényes fehér hóhalmokon
Zajong csevegve-cspongva.

Rongyos-lompos hóruha
Az erdő minden fáján,
Mint festett kép mozdulatlan
Tárul a téli látvány.

Minden jövő-menő élő
Lábnyoma, útja látszik,
Sima széles szép havon
Kusza rajzot játszik.

Havas hegyvölgyes vidéken,
Fekete ösvényen,
Kúsznak messzi karavánok
Hágón átkelőben.

Széles hegy nyergén
Tört-ezüst magasba
Leng a jószág révült hangja:
Ez Mongolföld téli nyugalma.

Saturday, December 25, 2010

Faludy György: Kínai költészet


Kínai irodalmárok a Dalok könyvét (Csi-leing, Kr. e. VI. század) népük legnagyobb költői alkotásának tekintik, melyből az út azóta lefelé vezetett. Ha Uang Uej, Li-Taj-po vagy Tu Fu verseit olvassuk, úgy e megállapítás aligha tűnik helytállónak: de annyi biznyos, hogy Kína költészete nem alacsonyról tört lassan felfelé, hanem magasan kezdődött.
E válogatás a kínai költészet több mint két és fél évezredéből ad ízelítőt. 32 csodálatos festményt válogattunk hozzájuk. A különböző korszakokból származó illusztrációk visszafogott színvilága és jellegzetes ábrázolásmódja ma is gyönyörködteti szemünket.
- Faludy György

egy vers a kötetből:


TU MU
(803-852)

Úszás, öröm, az égből egy darab,
ahol tegnap csak fű meg moha volt.
Tükrében minden felhő megakad.
Lépcsőin éjjel elesik a hold.

Faludy György: Japán költészet

A japán írás, mint közismert, a kínaiból származik. A Tang-dinasztia idején japán iskolákban nemcsak a kínai irodalmat tanították, hanem kisiskolás gyerekeknek kínaiul kellett olvasni tanulniuk és a császári udvarnál a kínai nyelv és irodalom ismerete kötelező volt. Az erős kínai hatás ellenére a Heian-korban Japán irodalma önálló utat választott. Ekkor terjedt el az egyik domináns versforma, a tanka használata. Japánban a költészetet évszázadokon át államügynek tekintették. Időről időre a császárok antológiákat állíttattak össze, hogy a szép verseket megőrizzék. 

Ennek köszönhető, hogy Japán az egyetlen ország, ahol a múlt költőinek művei, ha nem is hiánytalanul, de nagyrészt fennmaradtak. A tanka mellett a japán költészetben, melynek múltjában a versforma mindig jelentős szerepet játszott, a századok folyamán új versalakok tűntek fel, mint pl. a renga, de egyiknek sem volt akkora szerepe a japán irodalomban, mint a haikunak.

A jó haiku a valóság parányi részletének megragadásával felidézi, vagy legalább megsejteti az egészet: a virág mögött a tájat és az évszakot, a béka ugrása mögött az élet groteszkségét, a ködbe vesző ösvény mögött a halált. A japán költők, a közhittel ellentétben, hosszabb, sőt hosszú verseket is írtak, de a haiku lett költészetük központi, legkifejezőbb műfaja.

– Faludy György