Szugavara Makoto: Japán kardvívó mesterei

„Kengó olyan személy volt, akinek kardvívó tehetségét elismerte a nép – nem léteztek tárgyilagos ismertetőjegyek arra, hogy valaki méltó legyen a kengo elnevezés elnyerésére. Ehhez a megszólításhoz az kellett, hogy egy nevezetes kardforgató legyőzésével szerezzenek maguknak hírnevet. Az elismerés elnyerésének különböző módjai léteztek, de valójában az összes kengó valamikor az országot járta, hogy párbajok során tökéletesítse vívótehetséget. Azok, akik utazásaik során tökéletes magabiztosságra tettek szert a harci tudás terén, megalapították saját iskolájukat. A kengók számos tanítványukkal együtt dózsókat hoztak létre, hogy ott oktathassák az újonnan alapított iskola tudását. Felesleges mondanunk, hogy minden új iskola megalapítója maga választotta ki utódját. Az Edo-korszak végére (1867) több hétszáz ilyen harcművészeti iskola létezett. Ebből arra következtethetünk, hogy a Tokuvaga-sógunátus alatt rengeteg kardfrorgató mester élt Japánban. Közülük választottam ki néhányat – Cukara Bokuden, a Jagúk, Jamaoka Tessu stb. – akikről viszonylag jelentős történelmi anyagot találtam, és amennyire csak lehetett, ezek alapjánírtam meg életük történetét.”