A kínai költészet az ókorban eredetileg a zene", a szertartási énekek és
táncok szövegkönyveként kapott írásos formát, s ennek megfelelően az
irodalom- vagy inkább költészetelmélet is a zeneelmélet", a szertartások
- természetesen konfuciánus elméletének része, annak egyik elágazása
volt. A zene" problémájáról konfuciánusok és kritikusaik sok vitát
folytattak, amelynek bűvköréből a költészet elméletének csak a
Han-dinasztia (i. e. 206 - i. sz. 220) idején sikerült kiszabadulnia.
Szertartásoktól független költészet - eltekintve most a népköltéstől -
voltaképpen csak ebben a korban jön létre. Különösen a korszak végén
lehetünk tanúi a költészet újabb virágkorának, s ekkor vetődik fel az a
kérdés is , hogy vajon mi a költészet értelme. Cao Pi ezt így válaszolja
meg: lelkiállapotaink kimondása révén önmagunk kifejezése. Ebben a
gondolatban szembetűnő a taoizmus hatása, amely a konfucianizmus
ellenlábasaként - s mégis azzal érdekes szimbiózisban - folyamatosan
termékenyíti meg a régi kínai művészetet és gondolkodást.
Válogatásunk a
legkorábbi és legnagyobb hatású elméleti írásokat tartalmazza, köztük
például Lu Csi A költészetről" című világhíres költeményét, amely
lenyűgöző hitelességgel és mindmáig érvényesen tárja fel előttünk a
költői alkotás folyamatának és dilemmáinak legmélyebb titkait.
No comments:
Post a Comment