Sunday, August 26, 2012

Murakami Haruki: Norvég erdő

Eredeti megjelenés éve: 1987

A Beatles Norvég erdő című legendás dala Toruban felidézi az első szerelem emlékét, azt az időszakot, amikor beleszeret elvesztett barátja szerelmébe, Naokóba.

 Egyszeriben visszacsöppen a húsz évvel korábbi Tokióban töltött diákéveibe, abba az életbe, amelyet viharos barátságok, szeszélyes fellángolások és szakítások, alkalmi szeretkezések, érzelmi zűrzavarok, veszteségek és beteljesületlen vágyakozások tettek emlékezetessé.

Újraéli a találkozást a szókimondó, öntörvényű lánnyal, Midorival is, aki a felnőtté válás határán arra késztette, hogy válasszon múlt és jövő között.

Könnyednek tűnő, rafinált történetében Murakami megidézi az 1960-as évek diáklázadásainak hangulatát, a szabad szerelem, a nagy ivászatok, az élvezetek kamaszos, provokatív hajszolásának popzenés világát. Ám a felszín alatt leheletfinom érzékenységgel ír életről, halálról, és a felnőtté válás mélypontjai és magaslatai közt hányódó fiatalság sebezhetőségéről.

Az emlékek érzékisége (filtermagazin)
Dalok, szerelmek, birkák // Könyvvizsgálók

Tuesday, August 21, 2012

Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája

Eredeti megjelenés éve: 1995

 Tokió külvárosában egy Okada Toru nevű munka nélküli fiatalember először csak felesége elveszett macskája keresésére indul, idővel aztán rádöbben, hogy a felesége is elhagyta. A város békés felszíne alatt rejtőző föld alatti világba keveredve különös ismeretséget köt egy testvérpárral, akik a görög szigetvilág két tagjáról kapták a nevüket. A szomszédban lakó bolondos lány révén beavatást nyer a parókakészítés rejtelmeibe, egy nyugalmazott tiszt pedig a mandzsúriai háború tapasztalatait osztja meg vele. A zenekedvelő és rezignált Toru titokzatos állást vállal az inkognitójukat messzemenőkig őrző Szerecsendiónál és Fahéjnál, s eltűnt háziállatának és házastársának felkutatása miatt szó szerint sötét és mély kútba kell alászállnia.

Murakami valóságot és misztikumot ötvöző regényének felzaklató történeteit az elbeszélés szenvtelen nyugalma ellensúlyozza, feszült kíváncsiságot ébresztve az olvasóban, aki az események sodrásának engedve képtelen letenni a könyvet. A lapok közül pedig minduntalan kihallatszik a világ mozgásban tartásáért felelős, láthatatlan kurblimadár hangja: gíííííííí...

Monday, August 20, 2012

Murakami Haruki: Szputnyik, szívecském!


Eredeti megjelenés éve: 1999

Murakami regényeiben a valóság és az álomszerűség izgalmas összefonódása olyan felejthetetlen történetekké kovácsolódik, amely méltán emeli Murakamit a legnagyobbak közé.

A Szputnyik, szívecském keserédes történet, mely a szerelem hatalmáról és fájdalmáról szól. A regény főhőse "K", aki beleszeret diáktársnőjébe, de ahogy az gyakran megesik, a lány szíve másért dobog ... A krimibe oltott szerelmi történet az emberi vágyakról szóló, mély eszmefuttatásként bontakozik ki az olvasó elott. Stílusa utánozhatatlan, "murakamis", egyrészt végtelenül könnyed, másrészt sejtelmes, izgalmas.

Murakami Haruki: A határtól délre, a naptól nyugatra

Eredeti megjelenés éve: 1992

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Hadzsime – a talányos című regény hőse – átjár a valóság és a képzelet közötti határon. A Határtól délre, a naptól nyugatra (egy Nat King Cole szám címe) a haború utáni japán kisvárosban felnövő Hadzsime képzeletében különleges világot sejtet. Színteret kínál a serdülőkori kíváncsiság és vágyakozás kielégítésére, és férfikorban is táplálja a képzelgő lélek önáltató sóvárgását.
Lehet olyan erõs a gyermekkori szerelem, hogy egy férfi kockára tegye házasságát, kiegyensúlyozott életét, és kész legyen elhagyni gyerekeit is? Murakami történetében a képzelet világa olykor valódibbnak tûnik, mint a valóság. Vajon le is gyõzi?
Az egzisztencialista románc egy gyermekkori szerelem története, amelyben két évtized múltán az ártatlan vonzalom pusztító vágyként éled újjá. Hősünk, aki hosszabb sodródás után megtalálta a családi boldogságot, visszazuhan a múltba, és kész kockára tenni egész jelenét.

Saturday, August 18, 2012

Murakami Haruki: Birkakergető nagy kaland

Eredeti cím: Hitsuji o meguru bóken
Eredeti megjelenés éve: 1982

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ez a különleges, misztikus-mitologikus irodalmi thriller keltette fel a világ figyelmét Murakami Haruki könyvei iránt, és alapozta meg írói tekintélyét a nemzetközi könyvszakmában.

Története murakamisan egyszerűen kezdődik: Egy alig harmincéves reklámszövegíró férfi képeslapot kap eltűnt barátjától, és azt felhasználja az egyik biztosítótársaság hirdetéséhez. Csupán akkor szerez tudomást arról, hogy a hegyi legelőt ábrázoló képen látható a nyájban egy mutáns birka csillaggal a hátán, amikor felkeresi egy furcsa, fekete ruhás férfi, és ultimátum elé állítja: vagy megtalálja az állatot, vagy meghal. A fiatalember unalmas élete egy csapásra megváltozik. Fölkerekedik barátja és a nem mindennapi birka felkutatására, és ezzel kezdetét veszi a birkakergető nagy kaland, amelynek során hősünk megismerkedik a juhtudományok professzorával, elvetődik Japán északi hegyvidékének legelhagyatottabb zugába, ahol nemcsak a mitikus birkával néz farkasszemet, hanem a hagyományok szorításában önmaga démonaival is. Murakami, ahogy szokta, újfent meglepi, lehengerli és elképeszti olvasóit.

Birkakergetés, Kafka, Nat King Cole - Murakami Haruki világa

Friday, August 17, 2012

Murakami Haruki: Amire futás közben gondolok

Murakami Haruki 1982-ben az írói mesterséget választva eladta a dzsesszbárját, és hogy megőrizze kondícióját, futni kezdett.

Egy évvel később már végigfutotta az Athén–Marathon távot, és ma, számtalan triatlonnal, versennyel, tucatnyi regénnyel a háta mögött, érzi, hogy a sport legalább olyan hatással van írói munkásságára, mint az erőnlétére.

A feljegyzésekből, beszámolókból, elmélkedésekből és visszaemlékezésekből álló naplóból megtudhatjuk, hogyan készült négy hónapon át a világhírű japán író a 2005-ös New York City maratonra, hogyan került a tokiói Jingu Gaien parkból a bostoni Charles River partjára, ahol nem tudta felvenni a versenyt a fiatal lányokkal.

A rendszeres sport ürügyén nincs hiány témában: felidézi, hogyan lett író, számba veszi legnagyobb sikereit és csalódásait, lemezgyűjtő szenvedélyét, örömeit, hogy ötvenen túl is javítható a fizikai teljesítmény, majd a szembesülést, hogy az emberi erő bizony fogy.

 Az egyszerre szellemes, humoros, komoly és bölcs memoár igazi meglepetéseket tartogat nem csak a szerző regényeiért rajongó olvasóknak, de még a hosszútávfutás profi bajnokainak is.

Korábban bemutattuk angol nyelvű kötetként:
Haruki Murakami: What I Talk About When I Talk About Running

Monday, August 13, 2012

Haruki Murakami: Blind Willow, Sleeping Woman

From the bestselling author of Kafka on the Shore and The Wind-up Bird Chronicles comes this superb collection of twenty-four stories that generously expresses Murakami’s mastery of the form. From the surreal to the mundane, these stories exhibit his ability to transform the full range of human experience in ways that are instructive, surprising, and relentlessly entertaining.

Here are animated crows, a criminal monkey, and an iceman, as well as the dreams that shape us and the things we might wish for. Whether during a chance reunion in Italy, a romantic exile in Greece, a holiday in Hawaii, or in the grip of everyday life, Murakami’s characters confront grievous loss, or sexuality, or the glow of a firefly, or the impossible distances between those who ought to be closest of all.

Look inside

Review at The Guardian

Saturday, August 4, 2012

Haruki Murakami: The Elephant Vanishes


This collection of 15 stories from a popular Japanese writer, perhaps best known in this country for A Wild Sheep Chase, gives a nice idea of his breadth of style. The work maintains the matter-of-fact tone reminiscent of American detective fiction, balancing itself somewhere between the spare realism of Raymond Carver and the surrealism of Kobo Abe. These are not the sort of stories that one thinks of as Japanese; the intentionally Westernized style and well-placed reference to pop culture gives them a contemporary and universal feel. Engaging, thought-provoking, humorous, and slyly profound, these skillful stories will easily appeal to American readers but must present something of a challenge to the Japanese cultural establishment. At their best, however, they serve to dispel cultural stereotypes and reveal a common humanity.

 The stories were written between 1983 and 1990, and the collection's first English publication was in 1993. Stylistically and thematically, the collection aligns with Murakami's previous work. The stories mesh normality with surrealism, and focus on painful issues involving loss, destruction, confusion and loneliness. The title for the book is derived from the final story in the collection.

"When the elephant disappeared from our town’s elephant house, I read about it in the newspaper. My alarm clock woke me that day, as always, at six-thirteen. I went to the kitchen, made coffee and toast, turned on the radio, spread the paper out on the kitchen table, and proceeded to munch and read. I’m one of those people who read the paper from beginning to end, in order, so it took me a while to get to the article about the vanishing elephant. The front page was filled with stories on S.D.I. and the trade friction with America, after which I plowed through the national news, international politics,economics, letters to the editor, book reviews, real-estate ads, sports reports, and finally the regional news. (...)"

book review by The Caffeinated Symposium

Newsnight Review discussed the stage adaptation of Japanese writer Haruki Murakami 's The Elephant Vanishes.