Monday, April 29, 2019

O Dzsonghi: Esti ​játék

A kötet három novellája egy nő teljes életívet bejárja, miközben betekintést nyújt egy távoli és ismeretlen ország titkaiba is. Szerzője, a kortárs koreai széppróza mestere, O Dzsonghi, egyike annak a néhány írónak, akik Dél-Korea mindkét legrangosabb irodalmi díját elnyerték, és az első dél-koreai író, akit nemzetközi irodalmi díjjal tüntettek ki. Művei most olvashatók először magyar nyelven.
„…igazi novella! Nagyon szép, nagyon tömör, nagyon plasztikus, nagyon megindító!” Tasnádi Márton

Sun-Mi Hwang: Rügy

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Van egy nő. Anyává szeretne válni. Lehet bármi erősebb ennél a vágynál? Az évtized legmeghatóbb történetében Sun-mi Hwang az anyai önzetlenség és áldozatvállalás olyan mélységeibe vezeti az olvasót, ahová író nem merészkedett korábban. Ismeretlen tartomány. Pedig minden nő ebben a tartományban él, aki valaha gyermeket hozott a világra. Anya az, akinek minden tette a gyermek boldogságában nyer értelmet, aki testét-lelkét adja a belőle lett másik életért. Szeret, erőt mutat, amikor arra van szükség, és gondolkodás nélkül adja akár az életét is, amikor eljön az idő. Hwang Sun-mi egyszerű eszközökkel mesél egy tyúkról, aki megszökik ketrecéből, és mindenét feláldozza egyetlen utódjáért – egy kiskacsáért.

Linda Sue Park: Min ​mester inasa

Távoli tájon, távoli korban játszódik az Amerikai Gyermekkönyvtárosok Szövetségének elsődíjas ifjúsági könyve. Egy kiskamasz – aki a történet végén már fiatalember – reménytelen helyzetből indul a középkori Koreában. Nevelőapjával a hajléktalanok sorsát éli. Ám a híd alól – lakóhelyükről – újra és újra odalopódzik a falu legtekintélyesebb porcelánművesének ablakához, és lenyűgözve bámulja Min mester munkálkodását. Rengeteg megpróbáltatást és kalandot kell Kórónak, a könyv hősének átélnie, mire vágya beteljesülhet, és a mester tanítványává fogadja.

Min Jin Lee: Pacsinkó

„Nyertesből ​csak kevés akadt, vesztesből viszont annál több. Mi mégis tovább játszottunk, mert reméltük, hogy egyszer ránk mosolyog a szerencse!”
A történelem ritkán kegyes. Min Jin Lee mesterien megírt regényeposzában egy szegény, de öntudatos bevándorló család négy nemzedéke küzd azért, hogy száműzve hazájukból, amit sohase ismertek, saját sorsuk uraivá válhassanak. 
 Koreában az 1900-as évek elején a tizenéves Sunját, egy félig nyomorék halászember imádott lányát otthonuktól nem messze, a tengerparton elcsábítja egy gazdag idegen. A férfi elhalmozná mindennel, de amikor a lány ráébred, hogy teherbe esett – és hogy a szerelme nős –, nem hajlandó eladni magát. Inkább elfogadja egy szelíd, betegségekkel küzdő lelkész házassági ajánlatát, aki úton Japánba száll meg náluk. Ám döntésével, hogy elhagyja otthonát, és visszautasítja születendő fia nagy hatalmú apját, Sunja izgalmakkal teli családtörténetet indít el, ami a rákövetkező nemzedékekre is kihat. 
 A Pacsinkó egy lebilincselően megírt, drámai erejű történet szerelemről, áldozatkészségről, becsvágyról és hűségről. Erős és makacs asszonyok, odaadó nővérek és fiúk, erkölcsi válságban gyötrődő apák – ők Lee bonyolult és szenvedélyes szereplői, akik hol nyüzsgő utcai piacokon, hol japán elitegyetemek előadótermeiben, hol alvilági pacsinkó szalonokban bukkannak fel. Ám van bennük valami közös: mind túlélők, akik kiharcolják a maguk jussát a történelem részvétlen folyamában. 
 Min Jin Lee New York-i jogászként kezdi a pályáját, ám már ekkor díjakat nyer szépirodalmi és ismeretterjesztő munkáival. Néhány év elteltével már csak az írásnak él, alkotásait pedig egyre nagyobb érdeklődés övezi. Első regénye, a Free Food for Millionaires 2007-ben arat nagy sikereket. Neves magazinokban, folyóiratokban publikál, Amerika leghíresebb egyetemein tart előadásokat írásról, politikáról, filmről és irodalomról. 2007 és 2011 között Tokióban él, itt kutatja későbbi elsöprő sikerű regénye, a Pacsinkó anyagát. Ez utóbbit a New York Times 2017-ben a tíz legjobb könyv közé választja, és bekerül a National Book Award (Nemzeti Könyvdíj) döntőjébe. Több mint 75 bestsellerlistán szerepel, 25 nyelvre fordítják le. 2018-ban Min Jin Leet is beválasztja az Adweek Creative magazin a „10 író és szerkesztő, akik hatással voltak a nemzetközi párbeszédre” című listájára.