A sárkánykirály palotája - Kínai, tibeti, vietnami, japán, koreai és ujgur mesék

Keleti népek meséit olvashatjuk ebben a gyönyörű gyűjteményes mesekönyvben. Sárkányokról, démonokról, manókról, csodálatos teremtményekről szóló bölcs és tanulságos történetek követik egymást a kötetben. (...) Megismerkedhetünk a kínai, a tibeti, a mongol, az ujgur, a koreai, a japán és a vietnami népmesekincs legszebb darabjaival, s a meséken keresztül egy távoli világ mindennapjaival.

A mesekönyvben található alábbi mesékkel kapcsolatban:

A mesék szellemei c. koreai mesét itt lehet angolul elolvasni.

A Történet a bambusznádban talált leányról c. japán népmesét itt lehet elolvasni és meghallgatni japánul.

A három amulett - Ázsiai mesék

A mesés, csodás, hajdan oly titokzatos Ázsiából származnak a kötet meséi. Távoli, színes világból, távoli kultúrákból, messze tájakról, a más éghajlat alatt virágzó természet gazdag szépségéről, az ott élő emberekről, számunkra különös szokásaikról hoznak hírt e mesék.

Az ázsiai népek mesekincse is bővelkedik a csodás elemekben, és éppúgy a népi bölcsesség és humor gazdag tárháza, akár az európai népmesék. Az egzotikus mesevilágot Würtz Ádám gyönyörű színes rajzai jelenítik meg.

A könyv többek között vietnámi, tibeti, koreai, kínai és japán meséket tartalmaz.

A címadó japán népmesét itt lehet eredeti nyelven elolvasni, illetve meghallgatni.

Inoue Tetsujiro: Őszirózsa - Japán éposz három énekben és még néhány kisebb lírai költemény

Florencz Károly német szövege alapján, fordította: Nyeviczkey Zoltán

Egy versfordítás a kötetből:

Tavaszi hangulat
(a Man'youshuu - gyűjteményből)

Ismét tavasz van, óh mily boldogság!
Harmattól csillog minden kis virág.
A légben édes illatár...
S míg ködbevész a szemhatár
S a holdsugár előtekint:
Csalogányének zengi be
A Kaminabi berkeit.

Ugyanez a vers japánul:

春ふかみ　
神なび川に　
影見えて　
うつろひにけり　
山吹の花

Ian Reader: A sintoizmus

Vallások világa sorozatból.

Részlet az előszóból:

„Az élet szinte minden jeles eseménye kötődik a sintó istenekhez; az élet fordulópontjaihoz kapcsolódó szertartásoktól az évi ünnepkör jeles napjaiig. A hívők igen gyakran kérik az istenek segítségét, kezdve a közösségi ünnepektől egészen az újszülött csecsemők megáldásáig a sintó szentélyekben - az utóbbival ismerik el az újszülöttet a társadalom tagjának.

A sintoizmus a mítoszain, legendáin keresztül különféle tanításokat és vélekedéseket fogalmaz meg a megtisztulásról és a helyes viselkedésről, az életről és a halálról, az ember és az istenek viszonyáról, a világ természetéről és arról, miként hatja át a világot az istenek alakjában az életerő, valamint az istenek szerepéről és felelősségéről a világban."

Bhikkhu Satori Bhante: A sintoizmus

Részlet az előszóból:

„Híradás, másoknak a mi micsi-utunkról." Ezt a címet szerette volna adni a szerző a sintóról szóló munkájának. Felhívtam figyelmét arra, hogy a nyugati irodalmi szokásokkal nem egyezik egy ilyen cím. (...)

Tény, hogy a szerző címnek javasolt eredeti japán kifejezése a fogalmi és nyelvi kifinomultság valóságos kis remekműve. a használt szavak („híradás" - „másoknak"- „az útról", sőt a „mi utunkról" és mindenekelőtt a micsi, amelyről munkájában beszélni fog nekünk) önmagukban is pontosan utalnak mind arra a szellemi, gondolati világra, amelyet a mester igyekszik ábrázolni, mind a „mások" világára. "

Sheila Paine: Amulettek

Alcím: A mágikus, bajűző és szerencsét hozó erők világa

Részletek a könyvből:

„Dél-Kínában úgy tartják sakkban (a gyerekekre leselkedő) gonosz szellemeket, hogy gyereksapkákkal becsapják őket - a sapkák alapján úgy tűnik a gyerek csupán egy virág vagy bagoly, fiúk esetében netán tigris vagy sárkány. "

„Japánban az útra kelő hajdan számtalan eszközt bevetett, hogy biztonságban legyen akkor is, ha elhagyja az otthonát oltalmazó helyi istenségek hatókörét. Így például nyers babszemeket szórt maga elé az útra (amit hatékony ördögűző szernek tekintettek), vagy ecetes szilvát evett, a tenyerébe „tigris" jelentésű írásjegyet festett, illetve más jól bevált módszerhez folyamodott. Japánban az amulettek túlnyomó többsége ma is a közlekedési balesettől oltalmazza viselőjét."

Mircea Eliade: Az eredet bűvöletében

Alcím: Vallástörténeti kutatás és módszertan 1912-től napjainkig

Részlet a „Kozmogónia, rituális vetélkedés és szóbeli párviadalok: India és Tibet" c. fejezetből:

„Mint Rolf Stein kimutatta, a szónoki párviadal Tibetben egyéb versenyformákkal, a lóversenyekkel, az atlétikai játékokkal, a különböző küzdősportokkal, az íjászattal, a tehénfejéssel, a szépségversenyekkel áll egy sorban. Az újév alkalmából rendezett legfontosabb vetélkedés - a lóverseny után - a különböző klánok tagjai vagy képviselői közt folyt, a versenyzők a kozmogóniai mítoszt adták elő és a törzs őseit méltatták. Az újév mitikus-rituális forgatókönyvének fő motívumát az Ég Istene és a - hegyek alakjában megjelenített - démonok közötti harc alkotta. Mint más hasonló forgatókönyvekben is, Isten diadala az új esztendőben kezdődő élet diadalát biztosította. Ami a szónoki párviadalt illet, Stein szerint »egy egész versenysorozat részét alkotta, amely társadalmi téren a presztízst magasztalja, vallási téren pedig a lakóhelyhez kapcsolja az emberek világát, a társadalmat.Az istenek is nézik az előadást, és együtt nevetnek rajta az emberekkel. A rejtvénycsata, a mesemondás, az eposzok mind-mind hatással vannak a termésre és a jószágokra. Minthogy ilyenkor isten, ember együtt ünnepel, a társadalmi ellentétek megnyilatkoznak, de ugyanakkor le is csitulnak. S a csoport, amely visszatalál a múltjához (világ eredete, ősök) és a lakhelyéhez (szent hegy-ősök), lélekben megerősödik ezáltal.«"

Mircea Eliade: A szent és a profán

Részlet a könyvből:

„Ismeretes, hogy a 17. században divattá vált a kínai tudósok között vízmedencékben kerteket építeni. Vízzel töltött medencék közepén sziklák emelkedtek, törpefákkal, virágokkal, miniatűr házakkal, pagodákkal, hidakkal és emberekkel. Ezeket miniatűr vagy mesterséges hegyeknek nevezték. Már e nevek is kozmológiai jelentésről árulkodnak; a hegy, mint láttuk, a világmindenség szimbóluma.

Ámde ezeknek a miniatűr kerteknek, a művészetkedvelők örömére, mélyen vallásos világérzésről árulkodó, hosszú történetük vagy inkább előtörténetük volt. Előfutáraik a tengert megjelenítő, illatosított vízzel teli medencék, boltíves fedéllel, amely a hegyet ábrázolta. Nyilvánvaló e dolgok kozmikus struktúrája. A misztikus elem is képviselve volt bennük, mert a tenger közepén álló hegy a boldogok szigetét szimbolizálta, a paradicsomot, ahol a taoista halhatatlanok éltek. Tehát egyfajta magáért való világ volt ez, egy világ kicsiben, amelyet otthon, a saját házukban rendeztek be, hogy részesévé váljanak a benne összpontosuló misztikus erőknek, és meditáció révén újból helyreállítsák az összhangot a világgal. A hegyet barlangokkal díszítették, ezekkel kapcsolatos mondák fontos szerepet játszottak a miniatűr kertek koncepciójában. Hisz a barlangok titkos búvóhelyek, a taoista halhatatlanok és beavatás székhelyei. Egy paradicsomi világot képviselnek, s ezért "nehéz oda a bejutás".

Ám ez az egész vízből, fákból, hegyből és barlangokból álló komplexum, amely oly nagy szerepet játszott a taoizmusban, csupán továbbfejlesztése egy sokkal régebbi vallási elképzelésnek, a tökéletes táj elképzelésének, amely egyszerre miniatűr világ és paradicsom, a boldogság forrása és a halhatatlanság színhelye. Ez a hegyet és vizet magában foglaló tökéletes táj azonban nem volt egyéb, mint a kínaiak ősrégi "szent helye", ahol fiúk és lányok találkoztak minden tavasszal rituális felelgetőst énekelni és szerelmi párharcokat vívni. Nem nehéz elképzelni, milyen eltérő értékeléseken ment át ez az ősrégi "szent hely" az idők folyamán. A legrégebbi időkben kiváltságos cél volt, szent és zárt világ, ahol a fiúk és lányok időnként összetalálkoztak, hogy részt vegyenek az élet és a kozmikus termékenység misztériumaiban. A taoisták átvették ezt az ősi kozmológiai sémát, a hegyet és a vizet, és gazdagabb formában (hegy, víz, barlang, fák) fejlesztették tovább - a lehető legkisebb léptékben - egyfajta paradicsomi miniatűr világmindenséggé, amely éppen azért volt teli mitikus erőkkel, mert távol volt a profán világtól. Előtte gyűltek össze meditációra a taoisták.

A zárt világ szentsége még az illatosított vízzel megtöltött és fedeles medencékben is felismerhető, amelyek a tengert és a boldogok szigeteit jelenítették meg. Még ezek is a meditációt szolgálták, csakúgy mint kezdetben a miniatűr kertek, mígnem a 17. században a tudós módi úrrá lett rajtuk, és "műtárgyakat" csinált belőlük.”

Itt olvasható a könyv.

Mircea Eliade: Vallási eszmék és hiedelmek története I-II-III

Mircea Eliade (1907-1986) századunk egyik legjelentősebb összehasonlító vallástörténésze. Romániában, majd 1945-től Párizsban, élete utolsó évtizedeiben pedig az Egyesült Államokban, Chicagóban tevékenykedett. Fő műve eredetileg három kötetben jelent meg. A kiadó most egy kötetben adja ki ezt a jelentékeny művet.
Az első kötet az őskori ember vallási hiedelmeinek ismeretével kezdődik, majd végigvezet Mezopotámia, az ősi Egyiptom, Izrael, az európai és indiai megalitikus kultúrák, a hettiták isteneinek világán, az indoeurópai vallások kezdetein, megismertet a korai görög pantheon alakjaival és az eleusziszi misztériumokkal.
A második kötet az ősi Kína vallásaitól a brahmanizmuson, a hinduizmuson, a római valláson át a kereszténység születéséig és győzelméig, míg a harmadik kötet Mohamedtől a reformkorig taglalja a vallástörténet eseményeit. A köteteket bőséges jegyzetanyag és kritikai bibliográfia egészíti ki.

W. Y. Evans-Wentz: Tibeti halottaskönyv (Ford.: Hetényi Ernő)

A könyv alcíme: Bar-do thos-sgrol - A halál utáni átmeneti állapotból hallás útján való megszabadulás jógája

„A Bar-do thos-sgrol szövegét - csekély eltéréssel - Tibet minden szektája fölolvastatja a haldoklónak, vagy a halott mellett. Írásba legelőször Padmasambhava, a nagy buddhista tudós, a lámaizmus tulajdonképpeni megalapítója fektett volna le. Hogy a szöveg ebből az időből, tehát a VII. századból származik-e, vagy Tibet megelőző vallásában, a Bon-ban is rítusként szerepelt, ezidőszerint még eldöntetlen kérdés. Az Egyiptomi Halottaskönyvvel való összehasonlítás során közös forrás lehetőségére is gondoltak ás ez esetben a ettő származása oly időre esnék, amelynek a tudományát és vallását a múlt sötét homálya borítja. Biztos annyi, hoyg a Bar-do thos-sgrol főképpen szájhagyomány útján maradt fenn Tibetben és adatott tovább nemzedékről nemzedékre. " Részlet Luise Goepfert - March: A Bar-do thos-sgrol eredtéről ás a fordításról c. írásról, mely a könyvben szerepel.


A fáradt, a szegény törődött test megszűnt akarni.
A lélek elvált tőle és belémerült a kék végtelenségbe.
A lélek száll és végül eloszlik, mint a nyári felhő.
Eloszlik, mint patak vize a tenger határtalanságában.
Elveszíti nevét és alakját...

Csöndet és békét keresett - most ő maga a csönd és a béke...

Ő maga az, bár nem tud róla...
a nemlétet kereste - most ő maga a nemlét.
Ő maga az, bár nem tud róla...

Az egység, a végtelenséggel való egyesülés után vágyakozott - most elérte. Ő maga az bár még nem tud róla...

Egy személyiség, egy tudat merült el és szeretne többé vissza eredetéhez.

Szívesen távozik, örömmel tűnik el és szeretne többé vissza nem térni!
Mert jó e világban nem lenni!
Mert jó a szenvedés, a lét bilincseiből kiszabadulni!

Minden múlandó ami keletkezett, az Örök Törvény ellen ne zúgolódjunk...

Így hallottam...

Hü tanítvány pihenj a fehér csöndben,
pihend ki léted fáradalmait -
s ha visszatérsz újra e kerek földre
hozd el az egek ajándékaitk.

Hozz szeretetet, irgalmat magaddal,
résztvevő szívet mindenek felé;
északnak, délnek, keletnek, nyugatnak -
jó szándékot fel és lefelé.

Legyél visszhangja majd a tanításnak,
légy szerény szelíd majd és egyszerű;
a gyengék védelmére áldozd léted,
mert testvéred az állat és a fű...

A Mérhetetlen fény ragyogjon néked,
kísérjen el Végtelen Irgalom!
Pihenj az Égi Lótusz Ligetében,
ahol nincs szenvedés, nincs fájdalom...

Üdvözlégy Lótuszvirág Ékessége!
Üdvözlégy Halhatatlan Örökség!
Üdvözlégy Hat Világnak Fényessége!
Üdvözlégy Buddha, Tan és Közösség!