A Zen-buddhizmus a nagy távol-keleti vallás egyik sajátos, misztikus jellegű válfaja. Alapjellegzetessége, hogy lemond a vallás intézményszerű, racionalizált formáiról, és középpontba az irracionális, szubjektív megértést helyezi. Éppen irracionális, szubjektivisztikus tendenciái miatt hatott és hat ma is erősen a művészetre.
A mű középpontjában természetesen a kínai és a japán művészetek állnak, így a Csan és a kínai költészet, a japán haiku, a nó-színház, a kertművészet, a teaszertartás, a piktúra, az ikebana és a busidó.
A könyv alapvető megállapítása, hogy ezeket a művészeteket korántsem a Zen magyarázza, hanem természetesen a történelmi-társadalmi viszonyok, de ugyanezen meghatározók hozták létre a Zent is, így a két jelenség kapcsolatai nemcsak érthetők, de szükségszerűek is.
No comments:
Post a Comment