Cseh Éva: Japán művészete - Kiállítási ismertető

A Ráth Görgy Múzeumban 1987-ben tartott kiállítás ismertetője.
Az előszót itt el lehet olvasni.

Fajcsák Györgyi - Renner Zsuzsanna: Délkelet-ázsiai buddhista művészet

A buddhizmus művészete c. sorozat negyedik kötete.

A kötet a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumban 1996 novemberében megnyílt kiállításhoz kapcsolódik.

Cseh Éva: Japán buddhista művészet

A buddhizmus művészete c. sorozat harmadik kötete.

A Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum gyűjteményéből rendezett és a Ráth György Múzeumban 1996. júniusában megnyílt kiállítás alkalmából.

Egy hasznos oldal:

Kelényi Béla - Vinkovics Judit: Tibeti és mongol buddhista tekercsképek

A Buddhizmus művészete c. sorozat második kötete. Bemutattuk korábban a sorozat első kötetét, melynek címe: A kínai buddhizmus művészete a 10-19. században.

A tartalom és az előszó itt olvasható.

Fajcsák Györgyi: A Ming-bútor

Bevezetés

„Lu Ban* mester Ding fejedelem uralkodásának harmadik évében, az ötödik holdhónap hetedik napján délben (Kr. e. 507), Lu fejedelemségben látta meg a napvilágot. Születése napján fehér darvak hatalmas csapata sereglett oda, és egy egész hónapon át szűnni nem akaró, különleges illat töltötte be a házat. Mindenki szerfölött csodálkozott ezen. Felcseperedése után Lu Ban hosszú évekig elvonultan élt. Amikor egy alkalommal bábosokkal találkozott, beszédbe elegyedett velük, s tanítványukul szegődött. Ettől kezdve minden figyelmét a faragásnak és a vágásnak, a vésésnek és a festésnek szentelte, hogy gyönyörűséges új tárgyak szülessenek keze alatt. Egyszer ezt mondta valakinek: »A kerek forma nem pusztán a körző használatán múlik, s a szögletesség sem a vonalzó eredménye: ezek mind az emberi érzékből fakadó adottságok«. Lu Ban mester a Li-hegységben élt teljes visszavonultságban, amikor élete vége felé megismerkedett egy taoista halhatatlannal, aki megtanította a felhőkön való repülés varázsigéire. Egy verőfényes napon aztán Lu Ban mester az égbe emelkedett, csupán fejszéjét és fűrészét hagyta a »Fehér szarvas halhatatlanjának« barlangjában. Ezeket a szerszámokat máig látni lehet ebben a barlangban.”1

Lu Ban ősidők óta az ácsok és építőmesterek védőistensége a kínai népi mitológiában. Neki tulajdonítják az ácsszerszámok – a fűrész, a gyalu és a fúró – felfedezését, de a hagyomány szerint ő tanította meg az embereket az ajtó felfüggesztésére is. Híres hidak, bástyák megépítése fűződik nevéhez, és őt tartják a Nyugati Istenanya (Xiwangmu) gyönyörűséges palotája építőjének is, ahol a taoista halhatatlanok összejöveteleiket tartják. Lu Ban tiszteletére Kína-szerte szentélyeket emeltek, építkezések kezdetén és a munkák befejeztével oltárán füstölőt égettek. Lu Bant az ácsok és az építőmesterek mellett az asztalosok is patrónusukként tisztelték. Kultusza különösen a Ming-korban (1368—1644), a palotaépítkezések és a bútorkészítés fénykorában ívelt magasra. A 15. század elején Yongle császár Lu Bant „országsegítő nagymester” rangra emelte. Lu Ban utódai, a névtelen kínai ács- és asztalosmesterek tudását és mesterségbeli kiválóságát ma is megcsodálhatjuk. Örökül hagyták a pekingi császári palotát, a Tiltott Várost, az Ég Templomát, valamint a klasszikus kínai bútorművesség színe-javát. 

Ma reneszánszát éli a kínai bútorok iránti érdeklődés, noha a kínai bútorművesség felfedezése alig néhány évtizede kezdődött el. Az 1930-as években, Pekingben élő külföldiek kezdték el gyűjteni a kínai keményfa bútorokat, s az ő gyűjteményeik révén szerezhetett tudomást a világ a kínaiak által Ming-stílusú bútorként emlegetett, kiváló arányú, tökéletes szerkezetű, rendkívül finom erezetű trópusi keményfákból készített bútorokról. A Ming-stílusú bútorok legszebb darabjai a kínai bútorművesség fénykorában, a 16. század második fele és a 18. század első negyede között készültek. Számos nagyértékű bútor maradt fenn azonban a későbbi századokból is. 

A keleti művészet iránt elkötelezett két amerikai – George Kates (1895—1990) és Laurence Sickman (1906—1988) – volt az első, aki a 30-as évek nyugati ízlését meghatározó Bauhaus világához közelálló, letisztult vonalú, egyszerű stílusú kínai bútorokat gyűjteni kezdte. 1944-ben egy német professzor, Gustav Ecke jóvoltából pedig napvilágot látott az első, Ming-stílusú bútorokkal foglalkozó könyv, amely először állította az addig oly nagyra értékelt kínai faragott vöröslakk bútorok mellé a keményfából készített darabokat. 

Hosszú évtizedek hallgatása után a 80-as évek közepétől kezdtek megjelenni Kínában is a kínai bútorművesség történetével és a Ming-kor (1368—1644) bútorművészetével foglalkozó könyvek. A megjelent munkák sorából kiemelkednek a gyűjtőként és tudósként egyaránt kiváló Wang Shixiang művei a klasszikus kínai bútorművességről. Ezek a korabeli kínai források felhasználásával mutatják be a legjellegzetesebb kínai bútortípusokat, a bravúros szerkezeti megoldásokat és a leggyakrabban alkalmazott díszítéseket. 

A klasszikus kínai bútorok készítésük kezdete óta alig-alig változtak, nem követték a divat és az ízlés esetleges változásait. 

A bútorok szerkezete hosszú évszázadok fejlődésének eredményeként a 16. századra alakult ki, amikor is a jól megmunkálható trópusi faanyagokból megszülettek a kínai bútorművesség Ming-stílusú bútorként ismert, klasszikus darabjai. Ezeket a bútorformákat, csapolási megoldásokat és díszítésmódokat alkalmazták aztán még hosszú évszázadokon át. 

A kínai írástudók és a gazdag kereskedők különösen kedvelték a klasszikus keményfabútorokat, szépségük és praktikus vonalvezetésük miatt. Nagyra értékelték ugyanakkor a lakkbútorokat is, különös tekintettel a faragott vöröslakk bútorokra, melyek pompájukkal és gazdag faragásukkal az uralkodói csarnokok ékességének számítottak. A kínai bútorművesség számban legjelentősebb része azonban mégsem ezekből a drága nyersanyagokból – lakkból vagy trópusi keményfából – készült, hanem a Kínában oly kedvelt bambuszból, rotangpálmából és puhafából. Ezek a bútorok azonban anyaguk sérülékeny mivolta miatt mára jórészt megsemmisültek, nem maradt fenn egyetlen Ming-korra datálható bambuszbútor sem. Éppen ezért a kínai bútorművesség történetének legátfogóbb képét a klasszikus kínai bútorként ismert, trópusi keményfából készített, Ming-stílusú bútorok bemutatása kínálja.

Először vehet kezébe az olvasó kínai bútorművességről szóló magyar nyelvű könyvet, amely alcímében is jelzi, hogy a kínai bútorművesség fénykorába, a 16—18. századba kalauzolja el az érdeklődőket. A kínai bútorművesség kiváló szakértőjének, Wang Shixiang művei, Mingshi jiaju zhenshang és Mingshi jiaju yanjiu I—II., továbbá Hu Desheng: Zhongguo gudai jiaju és a Hu Wenyan szerkesztette Zhongguo jiaju című összefoglaló munkák szolgáltak a könyv alapjául. Különösen értékes forrásanyagot őriznek a kínai regények fametszetes képekkel illusztrált kiadásai. A vizsgált korszak szempontjából három regény leírásai adnak érzékletes képet az előkelők korai életéről: a 16. századból származó Szépasszonyok egy gazdag házból című regény, a 17. századból fennmaradt Virágos gyertyák (Egy jó párválasztás története), mindkettő névtelen szerző műve, valamint a 18. században megszületett híres regény, Cao Xueqin műve, A vörös szoba álma.
Őszintén remélem, hogy az olvasók többsége kedvét leli majd a kínai bútorművességről leírtakban, és a Ming-bútorok megejtő szépsége és kecses vonalai megigézik a keleti kényelem iránt fogékony lelkeket. Mindannyiuknak kívánom, hogy gazdagodjanak egy másfajta formavilágról szerzett ismeretekkel, és merítsenek ihletet és bátorságot saját környezetük alakításához.

––––––––
* A kínai nevek és szavak átírásánál a pinyin átírást követtük.
1 Részletek a Halhatatlan Lu Ban mester életrajzából a Lu Ban jing „Lu Ban könyve” alapján. In: Klaas Ruitenbeeek, Carpentry and Building in Late Imperial China. E.J.Brill, Leiden, 1993. pp. 152-154, 362-363

 

Budapest—Zágráb, 1998

Itt olvasható a könyv.

Fajcsák Györgyi (szerk.): Keleti művészeti lexikon

Ázsia művészetének átfogó bemutatására elsőként vállalkozik hazai lexikon. Több mint 1000 szócikk és 500-nál több utalószó öleli fel a török, a közel-keleti, az iráni, a közép-ázsiai, az indiai, a burmai, a thai, a lao, a kambodzsai, a vietnami, az indonéz, a tibeti, a kínai, a belső-ázsiai, a mongol, a koreai és a japán művészetet.

Az egyes területek művészetébe a hosszabb terjedelmű, enciklopédikus címszavak kínálnak bepillantást: a szerzők, a témák kiváló hazai szakértői ezekben foglalták össze a kultúrák, területek és vallások (iszlám, buddhista, hindu, dzsaina, bön, taoista, shintó stb.) művészetének történetét és alapfogalmait.

Művészeti lexikonként ikonográfiai típusok leírását, számos alkotó életművének bemutatását, a legjellegzetesebb műfajok, anyagok, tárgytípusok, technikák leírását, továbbá fontos, az adott kultúrákban és az európai művészetben használt fogalmak magyarázatát, valamint néhány jeles magyar utazó-gyűjtő és kutató adatait tartalmazza a kötet. A kapcsolatok és összefüggések megvilágítását szerteágazó utaló rendszer, valamint a kötet végén található szócikkjegyzék segíti.


A kötet szerzői

Bincsik Mónika (japán művészet)
Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum
 

Cseh Éva (japán buddhista művészet)
Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum 
 

Fajcsák Györgyi (kínai művészet, délkelet-ázsiai művészet)
Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum 
 

Gerelyes Ibolya (török művészet)
Magyar Nemzeti Múzeum 
 
Kardos Tatjána (délkelet-ázsiai művészet)
Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum 
 

Kelényi Béla (tibeti művészet)
Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum
 

Nagy Ildikó (koreai művészet)
Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum 
 

Renner Zsuzsanna (indiai művészet, délkelet-ázsiai művészet)
Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum 
 

Szántó Iván (iszlám művészet, közel-keleti művészet, iráni és közép-ázsiai művészet)
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Iranisztikai Tanszék 
 
Vinkovics Judit (mongol művészet)
Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum

Szató Tomoko: A japán művészet

A Scolar Art-sorozatban megjelenő kötet egyedi módon tárja fel a történelmileg és társadalmilag különleges Edo-kor vizuális kultúrájának gazdagságát. A függő tekercsképektől a színes ukijo-e nyomatokon át a textíliákig és a díszített kerámiákig sokféle műalkotásról olvashatunk a könyvben. Szató Tomoko húsz fontos művön keresztül mutatja be a japán művészetet.

A válogatásba vagy a téma alapján vagy a művész hagyományokhoz való újfajta megközelítésmódja révén kerültek be a műremekek. A szerző az alkotások történeti és társadalmi jelentősége mellett megismerteti az olvasót a művészeti technikákkal, színekkel és stílusokkal is. Hokuszai ikonikus Nagy Hullám című műve vagy Ninszei díszes teaedénye révén az Edo-kor fontos jellemzőiről és motívumairól kapunk áttekintést.

Egy blog, ami bemutatja a könyvet.

Trencsényi Borbála (szerk.): A művészet születése

A könyv a művészet születésének azt az ősi pillanatát tárja föl, amelyben a művészeti ágak még nem váltak el egymástól, s a művészet része volt az egész életet átható kultusznak, a mágikus szertartásnak.

J. G. Frazernek Medveünnep az ainu nemzetségnél c. írása olvasható a könyvben.