Wednesday, July 30, 2014

Mécs Alajos: Az ismeretlen Japán

Mécs Alajos talán az első – nyugati értelemben is kiemelkedő – magyar riporter-újságíró, aki a harmincas években két évet töltött Japánban. Természetesen megtanult japánul és nemcsak újságíró-szimatjára alapozott, hanem igen alapos előtanulmányokat is végzett, megismerkedett az ország történelmével, földrajzával, művelődéstörténetével, tudományával és intézményrendszerével, művészetével és irodalmával. Ezeknek az ismereteknek a birtokában tájékozódott a helyszínen és írta meg hazatérte után Az ismeretlen Japán című könyvét. Az először 1942-ben megjelent munka most hasonmás kiadásban látott napvilágot. Érdekes dokumentuma a magyar sztárújságírás történetének is, elsősorban azonban hasonlíthatatlanul izgalmas olvasmány.
Mécs a harmincas évek Japánját ismerteti, de olyan széles alapozással, annyira élményszerűen, és persze oly sok, később sem változó dologra figyelve, hogy a kötet mindmáig a legjobb bevezetőnek látszik a „japanológiába”. Mécset nemcsak a minden kézikönyvben megtalálható főbb adatok érdeklik, hanem minden esetben szembesíti ezeket a geográfiai, politikai, hadtörténeti stb. ismereteket saját tapasztalataival, japán ismerőseinek, kalauzainak információival. És szinte semmi sem kerüli el a figyelmét: az illemszabályokról éppoly kimerítően tájékoztat, mint a harcművészetekről, a katonáskodási szokásokról vagy az udvarlási módozatokról, az étkezésekről és a közlekedésről, a mindennapi érintkezésről vagy a kertészeti divatokról. A szerzőnek ráadásul kitűnő érzéke van a specialitások megfigyelésére, korántsem csak az tűnik föl neki, ami mindenki másnak szemet szúrna. Beszámolói intimek és meghittek, láttatóak és meglepőek. A könyvhöz nagyon részletes tárgymutatót is csatolt, ennek alapján pedig a japán élet finomszerkezetéig hatolhat az érdeklődő. Kitűnő, szenzációsan jó könyv, igen széles körben érdemes ajánlani.

Tartalomjegyzék:
Előszó 
 
AZ ÖRÖK JAPÁN 
Az ősi Nippon 
A japáni jellem 
A társadalmi élet 
A japáni ember élete 
A sicsigo szán 
A japáni anya 
A gyermekek paradicsoma 
A japáni nő és a családi rendszer 
Házasságkötés 
Az emancipáció térhódítása 
A rabszolganők 
A férj, a gésa és más egyéb női dolgok 
A világhíres teaceremónia 
A japáni életmód előnyei 
 
A FELTÖRŐ JAPÁN 
Nippon ébredése 
Nippon útja a világhatalom felé 
Japáni felderítő csapatok Európában 
Európai kémek Japánban 
 
A HÓDÍTÓ JAPÁN 
Harc a vasért, a szénért és az olcsó közlekedésért 
A mechanizált kisipar 
A japán „dömping” titka 
Munkásviszonyok Japánban 
A textilháború
A kereskedelmi flotta páratlan fejlődése 
 
A FÉLELMETES JAPÁN 
A japáni hadsereg 
A haditengerészet 
Quo vadis Nippon? 
Az új honfoglalás mérlege 
A mester és tanítványa 
Ázsia felől jön a veszély! 
Az élet-halál harc

No comments:

Post a Comment