Ryôkan: 44 haiku (Ford.: Terebess Gábor )

A japán zen költő, Rjókan, három dolgot ki nem állhatott: a költők versét, a szépírók ecsetvonását és a szakácsok főztjét. Kolduló körútjain le-leállt a gyerekekkel labdázni, bújócskázni – önfeledtebben és komolyabban játszott mindnyájuknál…
Soha nem akart felnőtté válni, mesterséget tanulni, inkább vállalta az otthontalanságot, a nincstelenséget, az egyedüllétet – ezt megtehette, mint zen buddhista remete, anélkül, hogy bolondnak nézték volna, bár nem lehet véletlen, hogy úgy hívta magát: Taigu „a Nagy Balga”.
Tavaly decemberben egy párizsi antikváriusnál kezembe akadt kétnyelvű haiku kötete, és már útközben elkezdtem fordítgatni névjegyek hátára, újságok szélére. Ez kerekedett belőle.
Azt hiszem, Rjókan mindig is legkedvesebb japán költőm marad, őszinte, egyszerű, ellenséges érzelmektől mentes hangja („A világgal úgy vagyok, hogy se vele, se ellene.”) felejthetetlen élmény, ráadásul ugyanahhoz a szótó zen felekezethez tartozott, amelynek szerzetesei között én is éltem és tanultam valamikor Japánban.

Terebess Gábor
Japán-magyar kétnyelvű kiadás

A verseket itt lehet elolvasni.

Macuo Basó: Százhetven haiku Fodor Ákos fordításában

[Előszó]
A haiku kettőt tesz költővé, amint a szerelem kettőt, szeretővé.
Leírója nem sámán, nem szónok, nem sebész; elolvasója nem alávetett, nem elszenvedő, nem tétlen. Találkozva e fókuszban, oldva oldódhatnak, gyógyulva gyógyíthatnak s válnak, míg vállalják, valami Harmadikká.
Aszketikus forma, próteuszi műfaj, eleven mentalitás; időt, teret inkább teremt, mint fogyaszt.

Boldogok, akik - ha egyetlen haiku pontjában is - találkozhatnak és megérinthetik egymást.

Fodor Ákos

A verseket itt lehet elolvasni.


Fodor Ákosnak a kötetből kihagyott versfordításai (az utolsó két haiku kivételével Basó versei):

A pille minden
fuvallatra megrebben
a fűzfa ágán.

Virágban-álló
fát nézve is Buddha az,
kivel társalogsz.

Csélcsap verébkék
fontoskodva szemlélik
a repceföldet.

Akihez jöttem,
nincs itthon – s a szilva is
más kertben érik…!

Ha kiürült majd
rizspálinkásedénykénk:
virágváza lesz!

Ereszalj s padlás
verébfi- és kisegér-
nyelven beszélget!

Virágpompában
áll a fa? meg se látja
a vándor árus!

Egykori kunyhóm
Tavasz Lánykái lakják:
Új Ünnepet lát!

Fénybogárkára
bambul a részeg hajós
– bárkánk imbolyog…

Fűz-árnyban arra
ocsúdok vetve a föld
s már cihelődnek…!

Hány virág-, hány pap-
nemzedék jött s ment, míg Szent
Fenyőnk itt áll s él…!

Dereng a hajnal.
A ködben keringve zeng
a friss haranghang.

Hold kél. Kezünkkel
térdünkön: köszöntsük most
őt is, egymást is.

Holt ősz. Telihold.
Férgecske furakszik a
gesztenye-mélybe.

Szentélyben háltam.
Tisztábban szívet, szebb arcot
Tükröz most a Hold.

A bukott Vezér
holta előtt e hegyet
s e holdat nézte…

Késő-őszkor a
pillangó is beéri
saláta-táppal…

Telt Hold, tó tükrén:
képlékeny, mint Szép Költő-
Lányunk Hét Lénye.

Vadszegfűcskére
búcsúkönnyként hull a hű
kámforfa nedve.

Kicsi Fecskék! ha
van rá mód: ne szórjatok
sarat csészémbe…!

Ős szentély szirom-
záporában egy férfi
rizst döngöl lisztté.

Gyöngének látszó
kis virág: zápor szüntén
peckesen állong!

Vén Remete és
Zsenge Szajhák: Hold és Lomb
közös éj mélyén.

Csak minap kezdtek
rügyezni az ágak – s ma
rozsdás már a lomb.

Híd gerendái
közt a páfrány újra-nő.
Mint égen a Hold.

Ősi kőkapun
nőtt gyom ördögkarmai
hajunkba kapnak…

Borzongatóan
dobolgat a jégeső
fa-kalapkámon.

Csijo-jo

Utóbb majd kinek
arcát pirosítjátok,
sáfrány-pamacskák…?

Sógi
(1420-1502)

Életünk annyi,
mint kivárni valahol
egy zápor végét.

Matsuo Bashó verseit japánul itt lehet meghallgatni.

Rácz István (ford.): Fényes telihold - Négy évszak Nipponban - Haikuk és tankák

A japán líra gyöngyszemei a tankák és haikuk. Apró gyöngyszemek, hiszen a tanka öt, a haiku meg éppen csak három sorból áll. Más népek költészetében aligha találunk ilyen szűkszavú, tömör verseket. De a japánok, jól tudjuk, a művészetek más területén is kedvelik a kis formátumot. Gondoljunk csak a japán tusrajzokra, hogy a művész pár ecsetvonással milyen tökéletes műalkotást tud létrehozni. Avagy jussanak eszünkbe a japán kertek: néhány négyzetméternyi területre fantasztikus tájakat tudnak varázsolni a kertészek, törpe fákkal, kis hegyekkel, folyókkal, hidakkal.

A könyvben található verseket és a haiku valamint tanka műfajt bemutató előszót itt lehet elolvasni.

Tandori Dezső (ford.): Japán haiku versnaptár

A japán hagyomány szerint az évszakok változásának rendjében követik egymást e kötetben a versek - a régi japán haiku három legnagyobb mestere: Matsuo Basó, Yosa buson és Kobayasi Issa művei. Megelevenedő köznapi tárgyak: seprű és szalmakalap, evező, háló, tükör, mozsár; a természet hangjai, élőlényei. kabóca, fenyőtücsök, gém és szúnyog, vízcsobbanás, nádzizegés, lehulló virágszirom csöndje; fanyar fintorok, bölcs irónia, vidám tréfa, halk szomorúság, nyugtalan csönd - ez a japán haiku világa. Tizenhét szótagban három sorban csak gondolatainak vázát fogalmazza meg a költő, s az olvasóra bízza, hogy képzeletében tovagyűrűznek-e a vers keltette asszociációk.
A könyvben szereplő verseket és az utószót, mely bemutatja a haikut (írta: Halla István) itt lehet elolvasni.

Bíró Tamás: Bonsai

A bonsai-nevelés szó szerint törpefákkal való foglalatosságot jelent, ám hívei joggal tiltakoznának az ellen, hogy kedvtelésüket "csak" kertészkedésnek nevezzük. A bonsai több ennél: erdészet, dendrológia, természetközpontú gondolkodásmód.

Hegyekben és tengerparton talált bizarr alakú, törpe növésű fákat először Kínában ültettek cserépedényekbe az i.sz. 1000 körül. Szépségükkel a császári udvar és a feudális nemesség palotáit ékesítették.
Hamar követésre talált Japánban is, majd később világszerte a törpefanevelés.

A bonsai japánul szó szerint edényben nevelt fát jelent. Nyugalom és meditáció, egyfajta párbeszéd a természettel - ez a bonsai művészete.

Ferenczy László: Hó, hold, cseresznyevirág - A japán fametszetek világa

A Távol-Kelet művészetéből a nyugati világban a kínai porcelánok és a színes japán fametszetek a legismertebbek. Ezek az országok - történelmi sorrendben Kína, Korea és Japán - sok száz évvel megelőzték Európát a különféle szövegek és illusztrált könyvek sokszorosítása, nyomtatása terén.

A japánok a VIII. században, koreai közvetítéssel vették át a kínai eredetű fadúcos nyomtatást. A későbbiek során azonban mind technikai, mind művészeti vonatkozásban egyre inkább elszakadtak a kínai előzményektől és önálló irányba fejlesztették a fametszés művészetét.

Ferenczy László, a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum munkatársa, Ázsiának e távoli országába vezeti olvasóit Hó, hold, cseresznyevirág c. munkájával, amely nem csupán egy számunkra egzotikus művészettel ismertet meg bennünket, hanem jól kalauzol a japán századok történelmi, társadalmi eseményei között is.

Ferenczy László: Régi japán kertek

E könyv a japán művészet sajátos ágát képező klasszikus műemléki kertekről szól, amelyeknek története mintegy másfél ezer évet ölel át. Az olvasó széleskörű áttekintést talál a fejlődést befolyásoló ókori és középkori kínai kertekről, a japán palotakertek, a shintō szentélyek és a buddhista meditációs kertek, a főúri sétakertek, a teaházi és az irodalmi kertek kialakulásáról.

E kertek minden kínai hatás ellenére japán nemzeti jellegűek és teljesen eltérnek a nyugati kertektől. Elrendezésük nem geometrikus, és tervezőik célja kevés kivétellel nem a pompa és a hatalom demonstrálása volt, hanem inkább a kikapcsolódás, megnyugvás, meditáció elősegítése. A japánok természetszeretete képezte fő formáló erejüket. Elemeiknek külön szimbólumrendszere volt.

A szerző a keleti művészet kutatója, aki japán, kínai és koreai tanulmányútja során látogatta végig az itt látható műemlékeket, köztük a buddhista shingon irányzat szent hegyén lévő kerteket is.

Mitsui Sen: A japánkert titkai

A hazánkban élő japán szobrászművész vállalkozott arra, hogy Közép-Európában is megmutassa a japán kertművészet szépségét.

Megismerteti az olvasót azzal a szemlélet- és gondolkodásmóddal, amelynek hatására a ház körüli néhány négyzetméterre varázsolják a végtelent, a víz, a föld, a kő, a növény évezredekkel ezelőtt kialakult együttesét.

Reméljük, hogy a sok szemléltető ábra, a Japánban és az itt készült fényképek arra késztetnek jó néhány kertészkedőt, hogy különleges, egyedi hangulatú kertet hozzon létre.


A japán kertek iránt érdeklődőknek ajánljuk még: Terebess Gábor: A japán kertművészet c. írását, melyet itt el lehet olvasni.

Érik Borja: A harmónia kertje a kert harmóniája - Zen kertek

Sziklák és kavicsok, mohák és famatuzsálemek, békés tavak és szilaj vízesések...

A zen-kert célja, hogy akár egy kicsiny területen is láttassa a természet egészét. Az ásványok metaforikus erejét felhasználva száraz kertben is csörgedező patakban gyönyörködhetünk. A sakkei, azaz a „kölcsönvett táj" technikájával apró kertünk a szomszédos domb erdeivel bővül. A teakert - megtisztulásköveivel, lámpásaival, szépségével és költőiségével - hagyományosan az ellentétek kibékítésére szolgált. Tökéletes összhang és harmónia - kert, ahol kedvünk támad megállni, és megízlelni a különös hangulatot, a természet varázsát.

Günter Nitschke - Japanese Gardens

The Japanese garden, like all gardens, is more than mere nature; it is nature crafted by man. It needs the hands of the designer to give it meaning. The Japanese garden belongs to the realm of architecture; at its best, it is nature as art. The phases of its history document the constant redefinition of man's position within and towards nature. Its changing forms respond both to socio-economic developments and to religious and philosophical trends, and thereby reflect the spiritual climate in which its architecture was conceived.

At the same time as detailing the characteristics distinguishing and differentiating each of the five major epochs in the history of the Japanese garden, the author identifies the common motif which underlies them all: the recurrent attempt to unite beauty as natural accident and beauty as human-perfected type, to achieve an aesthetic symbiosis between the seeming randomness of natural form and the strict geometry of the right angle.

Itt lehet letölteni a könyvet.

Erika Schwalm: Ikebana – A virágrendezés ősi japán művészete

Az ikebana egyike a legkedveltebb szabadidős tevékenységeknek, amely távol-keleti varázsával egyre több virágkedvelőt lenyűgöz.
Ez a kötet alapmunka a kezdők számára, azonban a haladók is sikerrel forgathatják, hiszen az úgynevezett Sogetsu Akadémia, a világszerte vezető ikebana-iskola szabályai szerint minden tudnivalót közöl a növényrendezés japán művészetéről.
Az olvasót szisztematikusan és átfogó ismeretekkel vezeti be az ikebana filozófiájába és elméleti alapelveibe, mint például a moribana (tálépítés) és a nageire (vázakomponálás) alapvető stílusirányzataiba és azok változataiba.

Mindehhez a gyakorlatiasság érdekében lépésről-lépésre fotók csatlakoznak, melyek segítségével megtudhatjuk, hogyan kell a hazai és egzotikus virágokat formálni, tartósítani és egy tálban, illetve vázában elhelyezni. Az összes alapstílust és ezek változatait az utómunkálatok céljából mintaszerűen elrendezett csokrokkal ábrázoljuk pontos bevezetővel, nagyméretű színes fényképekkel, diagramokkal és anyagismertetőkkel ellátva.

Erika Schwalm a Sogetsu-iskolák nemzetközi tanáregyesületének tagja, és a frankfurti Sogetsu-Study-Group és Sogetsu-Branch alapítója.

Ivaki Tosiko: Ikebana

Amikor elhatároztuk férjemmel, hogy Magyarországra jövünk tanulni és dolgozni, először a magyar történelem legjelentősebb fejezeteit kezdtük tanulmányozni, mert ebből ismerhettük meg legjobban e nép nemzeti szokásait, tulajdonságait, érzés- és gondolatvilágát.

Örömmel fedeztem fel, hogy Magyarországon is, akárcsak Japánban, ősidők óta sajátos jelentése van a virágoknak, fáknak, cserjéknek.
Olvastam, hogy a szerelem színe égőpiros, tehát egy szál szegfű vagy rózsa többet árul el színével annak, aki azt kapja, mint egy levélbeli vallomás; hogy a legények házasodási hajlamát a kalapjuk mellé tűzött rozmaring jelentette, a fehér liliom a tisztaság, szűziesség jelképe, és felsorolhatnék még sok példát. Ezeknek mind megtalálhatók a japán megfelelői is.
A magyar népdalok (amelyekkel zenetudós férjem ismertetett meg) a virágnyelv egész kötetét hordozzák. Éppen ezért biztosan megértésre találnak gondolataim az ikebana-művészetről.

Az ikebana számomra hivatás. Egy-egy ikebanába foglalt virág friss jelentése ismét ráébreszti a mai embert arra, hogy együtt él a földön ember, állat, növény, és az együttélésnek mindig megvolt, ma is megvan az új tartalma.
Nálunk Japánban ez nem mai felismerés, hanem hagyomány. Napjaink ugyanolyan foglaltak, kötöttek, mint bárhol a világon, de mégis áldozunk perceinkből és elhelyezzük a virágot, a növényt, az ágat a vázába, s csöndben eltűnődünk megtalált jelentésén.
A természettudományok és a civilizáció rohamos fejlődése következtében a huszadik század embere hajlamos arra, hogy szem elől tévessze a természet és ember szoros kapcsolatát. Az ikebana-művészet lényege pedig éppen az, hogy ezt a kapcsolatot naponta újjáélessze.

Az ikebana az ember és a természet együttélésének jelképe. Az ember egyéniségén és képzeletén átszűrt kompozíció a saját önálló életét éli újra, vagyis az ember és a természet összhangjának tükre. Az ikebana-művészetben tehát mind az alkotó, mind pedig a néző részese lehet egy önálló világ hatásainak.

Ivaki Tosiko