Macuo Basó: Százhetven haiku Fodor Ákos fordításában

[Előszó]
A haiku kettőt tesz költővé, amint a szerelem kettőt, szeretővé.
Leírója nem sámán, nem szónok, nem sebész; elolvasója nem alávetett, nem elszenvedő, nem tétlen. Találkozva e fókuszban, oldva oldódhatnak, gyógyulva gyógyíthatnak s válnak, míg vállalják, valami Harmadikká.
Aszketikus forma, próteuszi műfaj, eleven mentalitás; időt, teret inkább teremt, mint fogyaszt.

Boldogok, akik - ha egyetlen haiku pontjában is - találkozhatnak és megérinthetik egymást.

Fodor Ákos

A verseket itt lehet elolvasni.


Fodor Ákosnak a kötetből kihagyott versfordításai (az utolsó két haiku kivételével Basó versei):

A pille minden
fuvallatra megrebben
a fűzfa ágán.

Virágban-álló
fát nézve is Buddha az,
kivel társalogsz.

Csélcsap verébkék
fontoskodva szemlélik
a repceföldet.

Akihez jöttem,
nincs itthon – s a szilva is
más kertben érik…!

Ha kiürült majd
rizspálinkásedénykénk:
virágváza lesz!

Ereszalj s padlás
verébfi- és kisegér-
nyelven beszélget!

Virágpompában
áll a fa? meg se látja
a vándor árus!

Egykori kunyhóm
Tavasz Lánykái lakják:
Új Ünnepet lát!

Fénybogárkára
bambul a részeg hajós
– bárkánk imbolyog…

Fűz-árnyban arra
ocsúdok vetve a föld
s már cihelődnek…!

Hány virág-, hány pap-
nemzedék jött s ment, míg Szent
Fenyőnk itt áll s él…!

Dereng a hajnal.
A ködben keringve zeng
a friss haranghang.

Hold kél. Kezünkkel
térdünkön: köszöntsük most
őt is, egymást is.

Holt ősz. Telihold.
Férgecske furakszik a
gesztenye-mélybe.

Szentélyben háltam.
Tisztábban szívet, szebb arcot
Tükröz most a Hold.

A bukott Vezér
holta előtt e hegyet
s e holdat nézte…

Késő-őszkor a
pillangó is beéri
saláta-táppal…

Telt Hold, tó tükrén:
képlékeny, mint Szép Költő-
Lányunk Hét Lénye.

Vadszegfűcskére
búcsúkönnyként hull a hű
kámforfa nedve.

Kicsi Fecskék! ha
van rá mód: ne szórjatok
sarat csészémbe…!

Ős szentély szirom-
záporában egy férfi
rizst döngöl lisztté.

Gyöngének látszó
kis virág: zápor szüntén
peckesen állong!

Vén Remete és
Zsenge Szajhák: Hold és Lomb
közös éj mélyén.

Csak minap kezdtek
rügyezni az ágak – s ma
rozsdás már a lomb.

Híd gerendái
közt a páfrány újra-nő.
Mint égen a Hold.

Ősi kőkapun
nőtt gyom ördögkarmai
hajunkba kapnak…

Borzongatóan
dobolgat a jégeső
fa-kalapkámon.

Csijo-jo

Utóbb majd kinek
arcát pirosítjátok,
sáfrány-pamacskák…?

Sógi
(1420-1502)

Életünk annyi,
mint kivárni valahol
egy zápor végét.

Matsuo Bashó verseit japánul itt lehet meghallgatni.