Dao Ngoc Thang: Sárga éjszakák

"mintha szél odébb vitte volna a kertet, ők ketten kicsúsztak a tükrökből, a levegőben kapálóztak nyolc kézen-lábon, mint egy óriási pók. Livitüvien felnevetett, és hallotta magát visszacsilingelni az élesen villanó síkokról. S párja a fülébe suttogta, hogy nagyon szerelmes belé, ezért a nevetésért is."

"Mégis volt más nője" - mondta halkan magának, és keserves könny jött a szemére, mert már nagyon várta ezt a bizonyságot; kisírta magát és megkönnyebbült; végre nem haraggal, hanem nevetéssel gondolhat hűtlen férjére. Utoljára a tükrök előtt ülve azonban Livitüvien újból haragot érzett a férje iránt, mert hagyta, hogy bizonytalanságok és megoldatlan problémák közt egyedül küszködjön...

Thi anyó az ablakhoz ment; az az érzés fogta el, hogy most utolszor csukja be őket..."

 * * *

 A szerző előszavában ajánlotta könyvét:

"Hanoiban születtem. A háborúról, egy hosszú, kimerítő háborúról, nekem, egy akkori gyereknek, személyes élményként csak a légi csaták maradtak meg. Ezek inkább mutatványoknak tűntek, mintha nem emberölések lettek volna felsőfokon. A félelem nem ebből származik. Rosszabb mint az ördög. Nem lehet tudni, hogyan bújik elő. Szemeken mint ablakon bemászva? Gyomrokból mint feneketlenség alól? Vagy kövér pattanásokon kémlelve vár az alkalomra, hogy szivárvánnyá feszüljön valami különös párán át gyönyörű ifjú arcokon? A világunk olyan hamis lett, hogy nehéz érzékelni és érzékeltetni az alapvető dolgokat. Vagy már a kezdetben is ilyen volt? 1960-ban születtem. A keleti Öt Elem tana szerint olyan évben, amelynek szülötteit bántja, hogy környezetükben vannak boldogtalanok, és semmit sem tudnak tenni értük. Ez a Fém és a Víz ellentmondásos keveredése. Tejútként - azaz Keleten az Ezüst Folyamaként - az eget átkarolni! Szép vágy, ami szép, mert vágy marad. Ismeretlen vizeken evezek. Nem lennék boldog, ha aranyrudakat tennének elém, nem azért, mert felvetődne bennem, hogy azok a bizonyos svájci bankokból kerülnek ki. Kimosnék a folyamról, ha aranyra lenne szükségem. Ha már fémekről és vizekről esett szó! Nem mint a kardról és a vérről! Arra van a televízió, csak be kell kapcsolni! Nem vagyok tükörárus. A könyvemet pár órás kikapcsolódásra ajánlom, ha a másféle órácskákat már megunják. Az írásomban a személynevek nem földrajzi hovatartozásukra, a hőseim beállítottságára utalnak, de lehetnek pusztán játék kedvéért is idegen hangzásúak. Hiszen olyan atmoszférában mozognak, amely a világ bármelyik táján levegő lehetne. Rövidre fogtam ezt a bevezetőt, de köszönetnek mindig itt a helye: köszönöm a segítséget, amit magyar barátaim nyújtanak nekem, nemcsak a magyar fogalmazásban, de a magyar életben is."

Xuan Dieu: Az arékapálma virága

Eredeti neve Ngo Xuan Dieu. Maga választotta költői névként keresztnevét, s azóta Xuan Dieuként ismeri az egész ország- Vietnam.

1917-ben született Ha Tinh tartományban. A harmincas években láttak napvilágot első versei, s máig termékeny alkotója a vietnami költészetnek: 1980-ig 42 kötete jelent meg. Megújítója is volt e hagyományokon nevelkedett költészetnek: az Új Költészet mozgalom (1932-1945) egyik úttörője. Modern, európai hangokkal gazdagította a hagyományos líra keleti tájakkal és formákkal ékes hangjait. több esszét és tanulmányt is írt a klasszikus és modern költészet kérdéseiről, alkotóiról.

Szerelmes versei- kötetünk túlnyomórészt ezeket mutatja be- olykor lágyak és visszafogottak, olykor azonban merész képekben jelenítik meg a kedves alakját, a viszontlátás örömét vagy az elválás csendes bánatát.

Xuan Dieu a magyar költészet barátja: Petőfi, Ady, József Attila verseinek vietnami fordítója.

Pár verse a Molyon.

Pu Ji: Az utolsó kínai császár voltam

Szóhasználatunkban a „kínai császár” éppoly komikus csengésű, éppoly elavult kifejezés, mint a „dalai láma”. Pedig az utolsó kínai császár nem néhány száz évvel ezelőtt vesztette el trónját, hanem csupán 1911-ben.

A Csing dinasztia gyermekcsászára megért két világháborút, megérte századunk hatvanas éveit.

Ebben a könyvben önmaga és Kína hat évtizedének történetét beszéli el. Nem koncentrál az ázsiai birodalom politikai történetére, hiszen memoárjait írta meg, s nem hazája történelmét.

Tárgyalásmódja szubjektív: egy ember fejlődése alkotja az Ajszin Dzsioro mandzsu nemzetségből származó császár emlékezéseinek gerincét. A trónját vesztett gyermekcsászár előbb maroknyi intrikus bábjának szerepét játszotta, a 30-as években pedig sokkal kegyetlenebb bábszínház főszereplője lett. Amikor a japán imperializmus Kína testéből kiszakította Mandzsukuo bábállamát, Pu Ji ismét császári trónra került.

Csakhogy most a császár nem volt úr a háza táján, mint régebben a Tiltott Városban. Hűségesen kellett szolgálnia gátlástalan gazdáit.

Emlékezéseinek egy megragadó része azt beszéli el, miként lett bábcsászárból, majd háborús bűnösből Ajszin Dzsioro Pu Ji állampolgár és – ember.

Pá Csin: A család

A szerző a régi kínai család rombolását tárja elénk.

A Kao-család, amelynek tagjaival, mindennapi életével megismertet bennünket, azt a régi kínai társadalat jelképezi, amely elavult alapokon nyugszik, s amelyet már a mdoern európai eszmék ostromolnak.

A család élén ott áll a nagyapa, aki a régi hagyományokat képviseli és zsarnok módon uralkodik a családon, de már felcseperednek az unokák, akik magukévá teszik a haladás eszméjét, lázadoznak a tekintély ellen és küzdenek az emberi méltóságért, a szerelem jogaiért.

A kétféle felfogás, a régi, meg az új erkölcs között megrendítő küzdelem folyik, de a regény azzal a biztatással zárul, hogy a fiataloké, a haladás harcosaié a győzelem.

Kínaiból fordította Lomb Kató.


Elhunyt Ba Jin (Pa Csin)(巴金) kínai író

Fukazava Hicsiró: Kósui bölcsődal

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A Zarándokének című kötetünkből Fukazava Hicsirót megismerte és megszerette már a magyar olvasó is. A modern japán irodalomnak ez a kiemelkedő tehetségű novellistája ezúttal sem fog csalódást okozni.

Legújabb nagyobb lélegzetű műve, az 1964-ben írt Kósui bölcsődal egyenes folytatása a Hömpölygő Fuefukinak; nagy művészi erővel ábrázolja, miképpen veszi át Japánban a patriarchális béklyók helyét a pénz uralma, miképpen szorítja ki a régi Japán „erkölcsét” az új „erkölcs”. E kötet elbeszéléseiben Fukazava nem fantasztikus-folklorisztikus, nem is történelmi tárgyakat választ, hanem a japán mindennapok nagyon is valóságos témáit, és mi sem láttatja élesebben a mai Japán nagy problémáit, mint hogy ezeket a műveket is kísérteties hangulat, valami nagy megrázkódtatás szorongás előérzete hatja át.

Kurata Hyakuzo: A zarándok tanítványai

Fordította: Fekete Gabriella

"Még én is, a bűnösök legrosszabbja,
Buddhához kiáltok, ő meghallgatja.
És megmentve, biztosan keblére zárva,
Nyugalmat találok a megváltásban.
Bár van szemem, nem látok,
Gátolnak földi vágyak.
De szüntelen kegyelme
Vigyáz minden léptemre.

            Igazhit ének a Könyörgésekből"