Néhány évvel ezelőtt két magyar fiú – egy testvérpár – érkezett Japánba.
Édesapjuk hivatása szólította őket ebbe a nagyon távoli országba,
amelyről addig alig-alig tudtak valamit. A tizenkét éves István és a
hatéves Gáborka öt évet töltött a Távol-Keleten. A két diák életét a Hi
Fi-tornyok, a képmagnók, a videokészülékek, a Toyoták és Hondák
birodalmában is – vagy talán ott még inkább? – a kötelességteljesítés
robotos hétköznapjai töltötték ki. De ezt az egyhangúságot néha
beragyogták a japán ünnepek és az utazások vasárnapjai. A kis Dzsingumae
kerület népe és a gyerekek gyorsan befogadták a magyar családot, s
ennek köszönhették japáni életük egyik meghatározó élményét:
barátságukat japán emberekkel. S e barátsággal kezdődött a magyar fiúk
nagy kalandja is: ritka kiváltságként bebocsátást nyertek japán
otthonokba. István és Gábor elsősorban Tokiót járta be, de eljutott
messzebb is, oda, ahol a tatárok hiába próbáltak partra szállni…
No comments:
Post a Comment