Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Az
utóbbi évek egyik legnagyobb könyvsikere volt Franciaországban a
kínai születésű, de közel két évtizede Párizsban élő filmrendező és író,
Dai Sijie önéletrajzi ihletésű regénye. A könyv két főhősét, a tizenhét
éves narrátort és barátját, az egy évvel idősebb Luót – mindketten
osztályellenségnek nyilvánított burzsoá-értelmiségi, nevezetesen orvos
család fiai – a kulturális forradalom idején átnevelő táborba, egy isten
háta mögötti kis hegyi faluba küldik, koldusszegény és hihetetlenül
tudatlan parasztok közé. A hajdani ópiumtermesztők, akiket már régen „jó
útra térített”, átnevelt Mao rendszere, gyanakodva és ellenségesen
fogadják a fiúkat. A két jó barát a földeken és a rézbányában dolgozik –
embertelen körülmények között. Éheznek, fáznak és ami a legrosszabb,
állandóan rettegnek. Ám egy napon hatalmas boldogság és szerencse éri
őket: tulajdonukba kerül egy, tiltott nyugati szerzők (Balzac, Hugo,
Stendhal, Dumas, Dickens) kínaira lefordított műveivel teli láda. Egy
addig ismeretlen, káprázatos, új világ tárul fel előttük. A regény
narrátora a kincs elvesztéséről és a leleplezéstől való félelmében
Balzac egyik művének néhány sorát felírja birkabőr bekecse belső
oldalára: az irodalom melegíthet-melengethet is – nemcsak a testet, de
elsősorban a lelket. Na és persze a szívet, amit alkalomadtán teljesen
meg is lágyíthat. Ezért olvassa fel Luo Balzac regényét szerelmének, a
címszereplő kis kínai varrólánynak. A lányt azonban annyira
megváltoztatják, „átnevelik” a hallottak, hogy egy napon búcsút mond
egész addigi életének, még kedvesének, Luónak is, és a városba indul
szerencsét próbálni. Az ifjú kínai Pügmalion és a nagy francia regényíró
új életet lehel egy kis varrólányba, szabad, független nővé és emberré
változtatja. A művészet hatalma végtelen. Dai Sijie regénye megrendítő,
hiteles dokumentum a kulturális forradalom éveiről, Mao Kínájáról, a
regény három ifjú hősének remekbe szabott, finom, intelligens humorral
átszőtt Bildunsgromanja, amolyan kínai „Érzelmek iskolája”, és szívből
jövő, őszinte tisztelgés az irodalom előtt, amely reményt, hitet adhat,
sőt életben tarthat.