Noma Hirosi: Légüres övezet

Kitanit, Noma Hirosi (野間 宏) védekezni képtelen, kiszolgáltatott hősét, soha senki nem szerette, csak Hanae, a bordélyház életfogytiglani rabságában élő utcalány. Ez a szerelem okozta közvetlenül Kitani vesztét, a szeretője utáni vágyakozás csinált belőle tolvajt, és a szeretett leány emléke segíti át a tengernyi szenvedésen. Ez az érzés kíséri el Kitanit a háború borzalmaiba, a majdnem biztos halálba is. A regény lapjain Kitani úgyszólván nem is lépi át a kaszárnya, a „légüres övezet” küszöbét, csak képzeletben járja be a boldogság tájait, a kaszárnyafalakon túl létező elérhetetlen, elveszített világot. A híres japán író ezt a világot is elénk vetíti, Kitani emlékeiben, az őt körülvevő emberek mindennapjaiban, ez az élet alig különbözik a kaszárnya, a börtön világától, mert – Noma Hirosi művészi hitelességgel mutatja meg – a „légüres övezet” nem szűnik meg a komor falaknál: rettenetes, szörnyű nyomással vesz körül mindent, és a kietlen sötétségbe csak néha világít be a remény tétova, gyenge sugara.

Részlet az utószóból, melyet a fordító, Lomb Kató írt:

„A japán ember olyan szorosan összeforrt a katonasággal, hogy egyik a másik nélkül elképzelhetetlen" - írja könyvéről Noma Hirosi. A katonai kiképzés már a középiskolában elkezdődik; tisztek oktatják menetelésre, sorakozásra a kisdiákokat.
[ ...] A világháborúról számtalan könyv jelent már meg minden földrészen. Csakhogy míg sok más regény színhelye a harctér, Noma regénye akkor ér véget, amikor hőse elindul a frontra. A militarizmust a szerző a háború poklának leírása nélkül is meg tudja gyűlöltetni.