Kárpáti János: Tánc a mennyei barlang előtt

A könyv alcíme: Zene és mítosz a japán rituális hagyományban (A kagura)

Istenek közötti vetélkedés nyomán a napistennő félelmében és sértettségében az "égi sziklabarlangba" zárkózik, s ezáltal az "égi mezők" sötétségbe borulnak - meséli el röviden Sárosi Bálint a kötet címét adó japán mítoszt. - A világ végét jelentené, ha a sötétség megmaradna. Ezért az istenek gyülekezete különböző cselekkel próbálja a napfény istennőjét a barlangból kicsalogatni. Végül az egyik istennő, ruházatát is szokatlan növényi díszekkel megváltoztatva, szoknyáját félig letolva, révületbe esve, dobogtatva táncol, ettől az istenek gyülekezete az égi mezőt megremegtető nevetésbe tör ki. A tánc és a nevetés zaja kíváncsivá teszi a barlangban rejtőzködő istennőt, rést nyit a bejáraton, és a mulató istenek azon át benyúlva kirángatják őt. Újra lesz napfény - megmenekül a világ."

A mítosz feltehetően a téli napfordulót szimbolizálja, amikor a legrövidebb a nappal, s az emberek a hosszú sötéségtől félnek: ezért kell "kirángatni" a napistennőt a barlangból.

De mi a kagura?

"A hagyományos japán zene és előadóművészet klasszikus műfajait, az udvari zenét és táncot (gagaku), a nó és a kabuki színházat ma már világszerte jól ismerik - hála az irodalomnak és a japán együttesek turnéinak - írja Kárpáti János. - A kagura viszont, ez a fontos és sokágú műfaj mind a mai napig háttérben maradt, minden bizonnyal azért, mert sokkal kevésbé egységes, mint a klasszikus műfajok, és eszközeit tulajdonképpen a népi előadóművészet rendkívül gazdag választékából is meríti. Míg egyik oldalon szorosan kapcsolódik a sintó vallás szertartásaihoz, vagyis "műzene", a másik oldalon a különböző ünnepek népi eseményei közé tartozik: közösségi rítus és vidám mulatság, más szóval "népzene".

Az ismertető folytatása: http://www.otka.hu/index.php?akt_menu=1032