Banana Yoshimoto Kitchen c. műve elbűvölően eredeti és mélyen megható művészkönyv Japánból. A Kitchen "nagyvárosi" regény. Egy egész generáció életmódját és érzékenységét, fiatalok névtelen harcát mutatja be. Két történetet helyez egymás mellé, melyek anyákról, a konyháról, a szerelemről, tragédiákról szólnak. Mindez szabad szellemű, fiatal nők agyában születik meg a mai Japánban. Bolondos stílusa a korai Marguerite Duras-ra emlékeztet. A Konyha és a Telihold két elegáns történet, melyek látszólagos egyszerűsége a mesteri történetírás ékes példái. A különleges tehetségű író sorai az agyunkban visszhangzanak és megérintik lelkünket is. book review
Az egész világra kiterjedő, rejtélyes "call girl" szolgálat alkalmazottainak halála borzolja a rendőrség nyomozóinak idegeit. Felbukkan egy fiatal újságíró, aki korábban személyes viszonyt ápolt az áldozatokkal. Az egzisztenciális hullámvölgyben tengődő férfit elhagyja a felesége, s még a macskája is távozik az élők sorából, így ő egy neves író és egy közismert fotóművésznő lánygyermekével, amolyan pesztraként, Hawaiira utazik, hogy rendezze és rendszerezze gondolatait az 1980-as évek kapitalista piacgazdasága által privát magányba taszított emberiségről. A fiatalember képzeletvilágának múltjában lakozó Birkaember közben tanácsokkal látja el a rock- és popzene, általában a populáris kultúra bűvöletében élő újságírót: A boldogság jobbára elérhetetlen, alkalmazkodni kell a világhoz… ügyesen kell táncolni, mindig csak táncolni! A sikeres volt iskolatárs, aki filmszínészként rajongókkal körülvéve éli a sztárok életét, eközben a szófukar, életunt fiatalember szabad, korlátoktól mentes sorsát irigyli, s szívesen elcserélné vele a sajátját. A régi Delfin Szálló helyére épült új, modern hotel labirintusában, akár az életben, könnyű eltévedni, a múlt árnyaival szembetalálkozni, miközben a kiutat az éledő szerelem jelentheti. Gyilkosságok, magány, siker, a lét elviselhetetlensége, szerelem, barátság – az egyes életutak talán nem véletlenül kereszteződnek. A könyv lapjain minden megtörténhet.
Egy elbeszélést olvashatunk itt a szerzőtől angolul: Toni Takitani címmel.
A Kómura Emlékkönyvtárban vagyunk Japánban. Szaeki asszony, a könyvtár vezetője minden kedden végigvezeti az érdeklődő vendégeket, Osima, a könyvtáros mindennap 11 és 5 között segít eligazodni a könyvek között. A könyvtárhoz egy kert is tartozik, fákkal, madarakkal, macskákkal… Eszményi világ. Tamura Kafka itt lel menedéket:
"Kiskoromtól fogva mindig is a könyvtár olvasótermében szoktam az időt múlatni… …A könyvtár lett a második otthonom. Vagy azt is mondhatnám, hogy számomra talán a könyvtár volt a valódi. Mindennap betértem oda, a könyvtárosnők már arcról ismertek…"
De ki is ez a Kafka ? A regény főhőse, egy 15 éves fiú, (a Kafka felvett név, egyszerre utal az íróra illetve a fiú képzeletbeli Varjú nevű barátjára, ugyanis a kafka szó csehül varjút jelent.), aki az oidipuszi végzet elől menekül az apai házból, anyját és nővérét keresve különös dolgokba keveredik. És akkor itt van még Nakata úr, a 2. vh-s sérüléseitől szellemileg visszamaradt vénember, aki a való világban csetlik-botlik, viszont varázslatos képességei vannak, beszélget a "macskauraságokkal", olyan lényegi dolgokat lát meg a világból, amelyeket a köznapi ember nem képes érzékelni. Ő is menekül, egy rejtélyes gyilkosság következményei elől. A két szálon futó cselekmény egybe simul, hőseink útjai keresztezik egymást. A történet szinte elmesélhetetlen, a valóság elemei keverednek a képzelet világával, ebben a két síkban áramlik, keveredik a cselekmény, oda-vissza ugrunk térben és időben, de Murakami mindezt egy dinamikusan előre haladó, belső logikájában intenzíven működő cselekményben ötvözi egybe, ahol nagyon is helyükön vannak a dolgok. Mindehhez az író a posztmodern kelléktárból sok hozzávalót húz elő: a mitológia, a klasszikus japán regény, Beethoven zenéje, a fogyasztói társadalom problémái, lételméleti kérdések, a krimi, a fantasy világa… Hőseink magányosak, egy elidegenedett, kiüresedett világ szereplői, ahol önmaguk megismerésén túl emberi kapcsolatokra vágynak, mindeközben saját démonjaikkal kell megvívniuk. Mindezen túl létezik egy valóságon túli, vágyott világ, ahol semmi sem változik, megállt az idő, nyugalom honol, hőseink e két világ határait átlépve mozognak.
Murakami Haruki a kortárs japán irodalom legjelentősebb képviselője, 2007-ben még a Nobel-díj várományosai között is emlegették. A Kafka a tengerparton című regényéért 2006-ban elnyerte a jelentős cseh Kafka-díjat. Művei a japán fiatalság kultuszregényeivé váltak, az egész világon nagy népszerűségre tettek szert a jellegzetes "murakamis" világlátásukkal. (Reményiné Lajkó Györgyi ismertetője)
Writing novels, to me, is basically a kind of manual labor. Writing itself is mental labor, but finishing an entire book is closer to manual labor. It doesn’t involve heavy lifting, running fast, or leaping high. Most people, though, only see the surface reality of writing and think of writers as involved in quiet, intellectual work done in their study. If you have the strength to lift a coffee cup, they figure, you can write a novel. But once you try your hand at it, you soon find that it isn’t as peaceful a job as it seems.
The whole process—sitting at your desk, focusing your mind like a laser beam, imagining something out of a blank horizon, creating a story, selecting the right words, one by one, keeping the whole flow of the story on track—requires far more energy, over a long period, than most people ever imagine. You might not move your body around, but there’s grueling, dynamic labor going on inside you. Everybody uses their mind when they think. But a writer puts on an outfit called narrative and thinks with his entire being, and for the novelist that process requires putting into play all your physical reserve, often to the point of overexertion.
Haruki Murakami’s Underground is a non-fiction about sarin gas attack in Tokyo, 1995. The book is a composition of interviews that Murakami made with witnesses and the perpetrators themselves. Not only with those affected by sarin gas, but also the attackers themselves in hope to understand the reason for the attack.
Underground is a very different from other reports by the media that with a straightforward manner concentrate to the evilness of the Aum. Instead, this book tells about ordinary, normal people and their feelings and minds when they suddenly noticed standing in middle of terror.
Murakami's fantastic skill as a writer and his gentle sympathy makes this book wonderful to read. He makes it very simple, in a way. Underground gives a looking glass into the minds of ordinary Japanese people. It is a book without political agenda. As Murakami says, he wants his readers to imagine. Imagine what it was like.
"This "old man" was in fact a station attendant. Only he'd removed his uniform jacket. He was pale and his hair was thin, so I mistook him for an elderly passenger. I later found out he was Mr. Toyoda, a colleague of the staff [Mr Takahashi and Mr Hishinuma] who died. He was the only one of the three injured station attendants who survived, and he was one of the longest in hospital."
The sarin attack, known in Japan as chikatetsu sarin jiken "subway sarin incident", was committed by cult Aum Shinrikyo in Japan, Monday 20 March, 1995. Chiyoda line, Marunouchi line and Hibiya line were the lines targeted by attack. Ten men were responsible for carrying out the attacks. Five of them released the sarin and others were their get away drivers.
Sarin is a nerve gas invented by Adolf Hitler's army. Its twenty-six times as deadly as cyanide gas. Small drop can kill person easily. Only country that has actually used that gas is Iraq, in wars against Iran and the Kurds.
The attack was executed by carrying bags of sarin to Japanese subway lines. The attackers dropped the bag into a floor, punched the bags with tip of their umbrellas and exited the train. The gas spread in the train and severely injured thousands of people, causing chaos. Amazingly, only twelve people died. But those injured by sarin gas had serious after effects. The effects of the gas attack changed lives of thousands of people.
Still it must be said that the Tokyo gas attack still remains in Japanese national memory. Sometimes when something goes wrong, some people feel very ill in train or there is strange smell, it pops in the minds of people "could it be sarin?". This event can be said to be only event of terrorism in Japan since war.
A Krizantém és kard a kulturális antropológia egyik nagy klasszikusa, mégsem egy száraz tudományos munka. Szórakoztató, olvasmányos formában vezet be Japán politikai, vallási és gazdasági életébe a feudalizmus korától kezdve a modern iparosodáson át egészen a második világháborúig.
Bepillantást nyújt a japán emberek mindennapjaiba, az etikett, a szexualitás, a házasság és a gyermeknevelés pillanataiba éppúgy, mint a gésák és az örömlányok világába.
Az elmúlt 50 évben Japán ugyan rengeteget változott, de Benedict számos állítása, mely a japán emberek érzelmi világára és a magatartásuk hátterében álló motivációkra igyekezett rávilágítani, mind a mai napig helytálló.
Ez a nagyszerű könyv azonban nem talált kedvező fogadtatásra Japánban. A tudományos világ nehezen tudta elfogadni, hogy egy amerikai nő, aki nem hogy a nyelvet nem beszéli, de soha még csak a lábát sem tette be az országba, bármi érdemlegeset tudjon mondani Japánról.
Több mint fél évszázadot kellett várni az első olyan könyv megjelenésére, amely érdemeinek megfelelően méltatja Benedict munkásságát. Ez a könyv A Krizantém és kard újrafelfedezése, Mori Szadahiko műve. A két könyvnek egy kötetben való megjelentetésének célja, hogy segítsen helyesen értelmezni Benedict írását, és ezen keresztül a japán kultúrát.
Kína mindig is jobban szerette volna, hogy megértsék, mint azt, hogy hatalmas országnak tartsák. De hogyan lehet Kínát megérteni? Ebben segít Lin Yutang [ 林语堂] 1935-ben írott könyve, amely összefoglaló képet ad Kínáról és a kínai népről.
Az író kissé romantikus, mégsem idealizált képet fest hazájáról. Bölcs humorral mesél olyan dolgokról, amelyekről úgy gondolja, közelebb vihetik a nyugati embert Kína megértéséhez és befogadásához.
A könyvből sok mindent megtudhatunk Kínáról. Olvashatunk az ésszerűség szelleméről, a józan ész vallásos tiszteletéről, a taoizmusról, a buddhizmusról, a nagycsaládon belüli viszonyokról, a nők helyzetéről, a lábelkötésről, a kínai irodalomról és művészetről stb.
A mű eredeti címe: 《吾国与吾民》(散文集)
A szerzőnek egy másik könyvét, melynek Peónia a címe, 2011. novemberében mutattuk be. 2012. januárjában mutattuk be: Méz és bors és Egy múló pillanat I-II. c. könyvét.
Kína a „kulturális forradalom” után. Hétköznapok. Hegyi falvak. Az északnyugati löszfennsíkon robogó vonat: egy kisvárosi szálló fodrászüzlete: zsivajgó vidéki vasútállomások és Peking villogó, széles sugárútjai.
Zsúfolt vonaton utazó parasztok, mérnökök, a „kulturális forradalom” idején meghurcolt funkcionáriusok, káposztát savanyító hegyi lakók, forrófejű, csalódott fiatalok, talányos asszonyok – Vang Meng elbeszéléseinek színhelyei és szereplői.
Az író első elbeszélése 1956-ban nagy viták kereszttüzébe került: 1957-ben Vang Meng [王蒙] évtizedekre eltűnt az irodalmi életből, ma már tudjuk, hogy Közép-Ázsiában élt, ujgur parasztok között.
A hetvenes évek végén újra kiadták korábbi műveit, és sorra jelentek meg újabb írásai is: egy sokat tapasztalt, éles szemű író láttatja bennük napjaink kínai valóságát, számot vet az elmúlt három évtized tanulságaival.
Az elbeszélések eredeti címei: 《悠悠寸草心》、《最宝贵的》、《蝴蝶》、《说客盈门》、《春之声》.
Egy család krónikája a 60-as évek Kínájában, a kommunista uralom megerősödésének idején. A szép, bölcs és a hagyományos értékeket őrző asszony és három lányának sorsa. A Nobel-díjas írónő utolsó és legjobbnak tartott regénye.
A mongol próza és színjátszás egyik megújítója, mégis elsősorban lírai költő, akinek művészete egyszerre táplálkozott a népköltésből, az indiai, tibeti és kínai hatásokat befogadó régi mongol irodalomból, az európai klasszikusok ismeretéből, a hagyományból ás a legfrissebb újításokból.
D. Nacagdordzs, B. Rincsen, Sz. Erdene, L. Tüdev, E, Ojún, S. Nacagdordzs, C. Damdinszüren, B. Bászt, D. Namdag, C. Ulambajar, D. Cedev, Sz. Dasdórov, O. Cend, D. Mjagmar, Cs. Lodojdamba elbeszélései.
Abe Kóbó, Akutagava Rjunoszuke, Dadzai Oszamu, Fukazava Hicsiró, Hara Tamiki, Haszegava Siíró, Isihara Sintaró, Jokomicu Riicsi, Josiki Hajama, Kavabata Jaszunari, Oe Kenzaburo, Kikucsi Kan, Kóda Rohan, Kon Hidemi, Makino Sinicsi, Mori Ógai, Nacume Szószeki, Nagai Kafú, Nakano Sigeharu, Noma Hirosi, Siga Naoja, Simagi Kenszaku, Tanigucsi Zentaró (Szui Hadzsime) , Tanizaki Dzsunicsiró, Tokuda Suszei, Umezaki Haruo szerzőktől olvashatunk elbeszéléseket a könyvben. (A felsorolásban a könyv által használt átírásban adtuk meg a szerzők neveit.)
Az elbeszélésgyűjteményről egy ismertetőt itt lehet elolvasni.
A könyvben magyar fordításban olvasható Kawabata Yasunari: Holdtükör c. novelláját itt lehet japánul - eredetiben elolvasni, illetve itt kínaiul.
A vadlúd 1911-13-ban jelent meg, s azóta is a modern japán irodalom egyik legnagyobb műveként tartják számon Otama tragikus szerelmének történetét. Az utolsó mondat (1915) történelmi időkben játszódik, s öt gyerek bátor önfeláldozását beszéli el. A Kacagó szerzetesek (1916) pedig különös hangú elbeszélés egy magas rangú kínai hivatalnok és a remeteéletet élő szerzetesek találkozásáról.
A könyvben megjelent történeteket itt lehet elolvasni.
A vadlúd c. elbeszélést itt lehet elolvasni eredeti nyelven.
"Akkor halt meg, amikor már azt mondták róla, hogy a cérnát sem tudja befűzni a tűbe. Testvérei együtt temették el, szinte boldogan, hogy nem sínylődik tovább. O-Tome biztosra vette, hogy a túlvilágon jó dolga lesz, míg O-Fude éppen az ellenkező véleményen volt, az örök kárhozatra gyanakodott. …"
„Furcsa író vagyok és egyszersmind szörnyű író is – írja magáról a szerző (深沢七郎（ふかざわ しちろう)) . – A Zarándokének és a Hömpölygő Fuefuki két olyan mű, amely mélyen a Kósu-vidék hagyományaiban gyökerezik, s átszakítja a modern japán irodalomban kialakult elbeszélésformák szálait. Ezért azután nem vagyok írószerű író sem. Voltam a Music Hall gitárosa, a Csuó-kóron folyóirat új tehetség pályázatának győztese, csavargó menekült, azután földművelő…. Az irodalmi életben hasonló nincsen.”
A japán világ, múlt és jelen mély rétegeibe alászálló író novellái több mint egy évtizede Magyarországon is nagy sikert arattak.
Egy részletet olvashatunk itt a címadó elbeszélésből eredeti nyelven.
Takigucsi Jaszuhiko Japánban, Kjúsú szigetén született-élt halt, ott fejezte be pályafutását 2004 kora őszén, Szaszebótól nem messze Takuban, nyolcvan éves korában. Takigucsi japán historizáló irodalmi irányához csatlakozott és mindvégig hűséges híve maradt. Ebben a kötetben korai alkotói korszakának néhány darabját olvashatjuk magyarul. Meséinek történeti háttere igazoltan hiteles, az író csak az előtérben mozgó, saját teremtésű alakjainak sorsát tartja kezében. Nem véletlen, hogy a hatvanas évek gyors gazdasági növekedéstől lázas Japánban régi témákhoz folyamodik, a feudális időkből kölcsönzi példaképeit. Az idősebb korosztály bizonyosan emlékszik Masaki Kobayashi japán rendező híres 1962-es Harakiri című filmjére. A film alapjául szolgáló elbeszélés az Egy kóbor szamuráj különös esetének hiteles története (Ibun róninki). A novellák témája a szamurájok korának alkonya, háttérben egykori tündöklésük halvány visszfényével. Takigucsi hősei azt vallják, mint a kínai Lu Hszün: nem az a kérdés, hogy életben tartsuk-e a hagyományokat, hanem, hogy azok életben tartanak-e bennünket.
A kötetben található: Takeda Izumo-Mijosi Sóraku-Namiki Szenrjú / Csúsingura c. drámája, mely egy klasszikus kabuki darab. A drámának egy leírását angolul itt lehet elolvasni.
Az a szép művészet, amely a maga örömeivel még az életünket is hosszítani képes.
Ma ezreknek ad gyönyörűséget ez a színház, amely réges-régen, Szuiko császárnő korában Sótoku herceg rendeletére született. Aképpen, hogy Sótoku herceg egy Hadano Kókacu nevű embernek megparancsolta, hogy az ország üdvösségéért meg a nézőseregek kedvéért hatvanhat-féle tánccal kísért szertartást végezzen. Ennek a színháznak azután a szarugaku nevet adta. Utódaik kezén, a természet ezer szépségét mintának véve a szarugaku édes mulatsággá vált.
Első ízben kerül a magyar olvasóhoz - ha csak hosszabb-rövidebb részletek, idézetek formájában is - az egyik legősibb, de még eleven színjáték, a japán Nó kodifikálójának és elméleti megfogalmazójának, a távol-keleti reneszánsz nagy alakjának, a XIV-XV. század fordulóján élt Zeaminak a hagyatéka. S milyen modern gondolatok tárháza ez a hagyaték!
Meghökkenve olvashatjuk e könyv lapjain Vekerdy Tamás, a színházértő pszichológus tolmácsolásában és interpretálásában mindazoknak a problémáknak a sajátságos, néhol vallási terminológiája miatt egy kissé bizarr, de érthető fölvetését és megoldását, amelyek a mai színházkultúra kimagasló törekvéseihez vagy "válságához" egyaránt kapcsolódnak.
A kabuki a világon élő színházi hagyományok közül az egyik legrégibb: közel négyszáz éves. Ebben a hallatlanul látványos színházban ma is a színész az úr.
Az író őt szolgálja, rendező pedig nincs, mert az előadások sok száz éves hagyományokat őriznek. Új darabot igen ritkán iktatnak a repertoárba, és az új darabok is követik a szerepkörök és darabtípusok előírt hagyományait.
Európában talán csak a balett volt képes arra, amire Japánban többféle színház, és köztük a legismertebb, a kabuki is: hogy életben tartsa a le nem írhatót, a nem rögzíthetőt, a játékstílust. Sok minden segíti ebben a színészt: a változatlan díszletek és jelmezek, a változatlan kellékek, nem utolsósorban pedig a színészi hivatás dinasztikus jellege....
Kokubu Tamotsu könyve távoli világot tár az olvasó elé: a japán színház érdekes, színes, egzotikus, az európai ember számára talán kissé titokzatos világát.
Hiszen a japán színház klasszikus műfajai máig megőrizték minden színház közös eredetének, a varázslási táncoknak és szertartásoknak hangulatát, jellegét, jelrendszerét.
Kokubu munkájából az olvasó megismerheti: a legfontosabb japán színházi műfajok (a nó, a bunraku és a kabuki) fejlődéstörténetét, műfaji sajátosságait, zenéjét, dramaturgiáját, kultikus hátterét – s mindezek eszmei és esztétikai jelentését.
Kárpáti János (sz. 1932, Budapest), zenetudós, zenetörténész, akadémiai doktor; Erkel- és Széchenyi-díjas. Végzett népzenegyűjtést Marokkóban és Japánban. Egyik fő kutatási területe az ázsiai hatások az európai zenére, ill. a japán tradicionális zene.
Ezzel a művével nem enciklopédiát, hanem egy áttekinthető könyvet adott a magyar olvasók - zenészek, egyetemi hallgatók és a keleti kultúrák rajongói - kezébe. Csupán három kiválasztott, jellemzõ és fontos műfaj - a liturgikus ének, az udvari zene és a zenés színpad - sorsát követte Ázsia különbözõ országaiban - a Közel-Keleten, Iránban, Indiában, Tibetben, Thaiföldön, Kínában, Koreában, Japánban és Indonéziában. Megközelítése szociológiai indíttatású volt: a zenéket társadalmi beágyazottságukban vizsgálta.
Napjainkban, amikor az úgynevezett "világzene" a keleti kultúrák zenéjét is az érdeklõdés középpontjába állította, hasznos szolgálatot tehet egy olyan könyv, amely a különböző kultúrák keveredésével és "globalizálódásával" szemben visszavezet az eredeti forrásokhoz, s amely arra tesz kísérletet, hogy több száz - sőt talán ezeréves - hagyományok múltját és jelenét mutassa be. Az új kiadásban a "Zene és dráma" című rész az indiai táncdráma, a thaiföldi hőseposz, a jávai árnybábjáték és a pekingi opera mellett a japán bábjáték, a bunraku és a hozzá tartozó zene mélyreható bemutatásával egészült ki.
A könyv alcíme: Zene és mítosz a japán rituális hagyományban (A kagura)
Istenek közötti vetélkedés nyomán a napistennő félelmében és sértettségében az "égi sziklabarlangba" zárkózik, s ezáltal az "égi mezők" sötétségbe borulnak - meséli el röviden Sárosi Bálint a kötet címét adó japán mítoszt. - A világ végét jelentené, ha a sötétség megmaradna. Ezért az istenek gyülekezete különböző cselekkel próbálja a napfény istennőjét a barlangból kicsalogatni. Végül az egyik istennő, ruházatát is szokatlan növényi díszekkel megváltoztatva, szoknyáját félig letolva, révületbe esve, dobogtatva táncol, ettől az istenek gyülekezete az égi mezőt megremegtető nevetésbe tör ki. A tánc és a nevetés zaja kíváncsivá teszi a barlangban rejtőzködő istennőt, rést nyit a bejáraton, és a mulató istenek azon át benyúlva kirángatják őt. Újra lesz napfény - megmenekül a világ."
A mítosz feltehetően a téli napfordulót szimbolizálja, amikor a legrövidebb a nappal, s az emberek a hosszú sötéségtől félnek: ezért kell "kirángatni" a napistennőt a barlangból.
De mi a kagura?
"A hagyományos japán zene és előadóművészet klasszikus műfajait, az udvari zenét és táncot (gagaku), a nó és a kabuki színházat ma már világszerte jól ismerik - hála az irodalomnak és a japán együttesek turnéinak - írja Kárpáti János. - A kagura viszont, ez a fontos és sokágú műfaj mind a mai napig háttérben maradt, minden bizonnyal azért, mert sokkal kevésbé egységes, mint a klasszikus műfajok, és eszközeit tulajdonképpen a népi előadóművészet rendkívül gazdag választékából is meríti. Míg egyik oldalon szorosan kapcsolódik a sintó vallás szertartásaihoz, vagyis "műzene", a másik oldalon a különböző ünnepek népi eseményei közé tartozik: közösségi rítus és vidám mulatság, más szóval "népzene".
A monográfia a kínai hitvilág és erkölcsi normarendszer történetét rajzolja meg, indítva az õsi kultuszok, hiedelmek elemzésével, folytatva a konfucianizmus, taoizmus, buddhizmus bemutatásával, majd a Kr. u. II. évezred elején kialakuló szinkretisztikus hitvilág képével.
Népmeséket idéző elbeszélések.. Tőkei Ferenc előszavában a kínai elbeszélések történetéről lehet olvasni. Az elbeszéléseket: Csongor Barnabás, Kara György, Kemény Katalin, Tőkei Ferenc és Viktor János fordította.
Hvang Szun-von (1915–2000) első magyar nyelvű novelláskötete.
Dél-Korea egyik legnépszerűbb szerzőjének életében 7 regénye, valamint több mint száz elbeszélése jelent meg. Sajátos írói világa méltán számíthat a magyar olvasók figyelmére is. Különös, számunkra ismeretlen világ tárul föl Hvang Szun-von (Hwang-soon-won 황순원) elbeszéléseiből. A szerző lírikusként kezdte írói pályafutását, de 1940-ben kiadott novellái, rövid történetei nyomán prózaíróként lett sikeres és jelentős. Méltatói szerint az író a koreai irodalom egyedülálló jelensége, azzá teszi elbeszélőmódjának sokszínűsége, hatalmas képzelőereje és lelkiismerete. Ezek a tulajdonságai a Kagylóhéjak című kötet elbeszéléseit is jellemzik. Közülük A daru és Az öreg Hvang a koreai prózairodalom kimagasló alkotásai, kendőzetlenül tárul fel bennük a szegénység, a háború, az azt követő időszak nyomorúsága, amelyet azonban mindig ellenpontoz az egyszerű emberek természetesen működő szolidaritása. Mert ha a szokások, a szereplők környezete számunkra szokatlan is, az érzéseket, a humánus életszemlélet különféle vigasztaló megnyilvánulásait jól ismerjük. Az európai olvasó számára különösképpen érdekes Hvang Szun-von elbeszéléseinek sűrített szimbolikája, amelyben van valami meseszerűség is: a hősöknek küzdelmes próbán kell átesniük, mint az író egyik főműve, a Felhőszakadás két fiataljának, akiknek sorsát a beteljesülés pillanatában beárnyékolja az elmúlás. A végzet mindkét főhős feje fölött ott virraszt, sorsukat és életüket mégsem érezzük tragikusnak, hiszen gondolataik és tetteik megragadóan emberiek, s a távoli, erős hagyományokkal rendelkező világ benépesítőinek gondolkodásmódjában a sajátunkra ismerünk. Az író úgy mutatja az életet, mint folytonos haladást, amelyben a drámai történések sem akadályozzák a hősök lelki gazdagodását, bár sejtik mint A daru egyik hőse , hogy bármelyik pillanatban halálos lövés érheti őket.
A két fordító, a koreai, Kosztolányival foglalkozó Jú Csin-il (Yoo Jin-il) és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem kötelékében működő fiatal író, a jelenleg Dél-Koreában oktató Szűts Zoltán Hvang Szun-von legjobb elbeszéléseiből válogatta gyűjteményét, amelynek olvasása akár felfedezőútnak is minősíthető. Rónay László
Konkóbó szent atya egy lélekvesztőben a tengerre száll, hogy elérje a Fudaraku-paradicsomot, amelyben maga sem nagyon hisz, s amíg felkészül élete utolsó útjára, sorra elvonul előtte a korábban tengerre szállt szent emberek alakja, akik hivőn vagy hitetlenül a végtelen hullámokra bízták magukat. Ki-ki másként néz szembe önmagával.
A könyv itt olvasható el teljes egészében.
A címadó elbeszélést itt lehet elolvasni eredeti nyelven: 1, 2.
„Ebben a könyvben megkísérlem a magyar közönség Japánnal kapcsolatos ismereteinek kiegészítését; bemutatom Japán múltját, hagyományait, amelyek erősen hatottak a mai Japán kialakulására, és bizonyára a jövő Japánjára is hatással lesznek.
Remélem, hogy könyvem elolvasása után Japán valóságosabbá válik az olvasó számára, s ha mégis "csoda” maradna, akkor sem az ikebana, a geisák, a pagodák, a felkelő Nap országának csodája, hanem küzdelmes munkával épített, érdekes világ, amely érdemes arra, hogy foglalkozzunk vele – és nemcsak jelen sikerei miatt."
Az alábbi linken olvasható egy leírás: "Japán a Meidzsi korszakban" címmel http://www.sulinet.hu/tori/tananyag/meiji/japan.htm, melyhez többek között ez a könyv és A japán világ atlasza c. könyv nyújtott segítséget a szerzőknek.
A japán világ atlasza az átlagos olvasókhoz és utazókhoz szól, akik szeretnének fogalmat alkotni Japán gazdag kulturális örökségéről és a közegről, melyben mindez létrejött. Megértése, élvezete nem igényel különösebb jártasságot a japán történelem, földrajz, kultúra területén.
Reméljük azonban, hogy sikerül lekötni azoknak az érdeklődését is, akik már jól ismerik Japánt.
Az áttekintés a történelem előtti emberek kőszerszámaitól korunk gyermekeinek számítógépeiig terjed, és hasonlóan változatos a térképek válogatása is.
.jpg)
