A kínai nép állandóan a halál pitvarában kuksol.
Régi szent könyvei alapján azt hiszi, hogy a Föld négyszögletes, s az ég kerek. Helytelen csillagászati fogalmai vannak.
De az ember helyét pontosan tudja a világegyetemben...
Kína irodalma szakadatlan folytonosság, immár több, mint négyezer esztendő óta.
Az elbeszélést - a mesét, a regényt - meglehetősen kevésbé veszik, nem is tekintik költészetnek.
Szemükben csak a bölcselet nagy, s a vers, amely az élet sűrített kivonata, önfeledtség és önkívület, gyermekélet és örök élet.
A japán haikut az európai epigrammákkal vetik egybe, de az csak külsőleg emlékeztet rá. Voltaképpen merőben más.
A haiku egy természeti rajz, egy "rajz körvonala", utalás egy festményre, vagy "ennek a festménynek csak a címe". Ilyen háromsoros versekben élték ki magukat, tündőköltek századokon át legnagyobb költői lángelméik.
Kosztolányi Dezső
Egy japán vers fordítása a kötetből:
Kii (祐子内親王家紀伊 Yushi Naishinno-ke no Kii): Dáma
Nem csábulok a csengő, csacska szóra.
Meg is adom okát.
Nem áztatom könnyel ruhám ujját,
mert az nemes brokát.
音にきく
高師の浜の
あだ浪は
かけじや袖の
ぬれもこそすれ
Famous are the waves
That break on Takashi beach
In noisy arrogance.
If I should go near that shore.
I would only wet my sleeves.
egy kínai vers fordítása:
Liu Csang-csing: Alkony a zarándok kalapján
Bambusz övezte templomból a halvány,
csöndes harangszó áhítatra hí.
Az alkonyt egy zarándok a kalapján
a zöld hegyekbe mind alább viszi.
Ez a kötet része a blogban előzőleg bemutatott Idegen költők c. kötetnek.
No comments:
Post a Comment