Wednesday, February 22, 2012

Miért jön a nyárra tél? - Mongol eredetmondák és mítoszok

Miért jön a nyárra tél? Miért van négy ujja a tarbagánnak? Honnan származnak a mongolok? Miért alkotta meg Kakukk Namdzsil a lófejes hegedűt, a morín húrt? - számos hasonló kérdést fogalmaztak meg a nomád és az erdőlakó mongolok az évszázadok során. Keresték, mint minden más nép, a magyarázatot az őket körülvevő világ jelenségeire, s a kételyekre, kihívásokra ősi bölcsességüket tükröző mondáikban, legendáikban adták meg a választ. Domog - így hívják a halha mongolok az eredetmondákat, eredetlegendákat, mítoszokat, ülger - így hívják a meséiket. A mondáknak, meséknek az alapmotívuma a belső-ázsiai vadászok és nomádok öröksége, de gyakran az ősi rétegtől szinte elválaszthatatlanul beépült a mongol hagyományba az idegen mesekincs is. A magyar népmesék egyik talán legrégibb hőse - a Fehérlófia - megtalálható számos mongol népmesében is, ő a tehéntől lett vitéz, kinek teste félig állat, félig ember, ő Borjúfejű Maszang, vagy a Fehérszájú borjú. Alakja jól ismert a tibeti mesékből is, s mikor a buddhista vallás terjedésével a mongolok megismerkedtek az indiai-tibeti műveltséggel, az írott és a szájhagyomány óhatatlanul hatott egymásra, s ma már nehéz pontosan megmondani egy-egy mesemotívum eredetét. A totemisztikus elképzeléseket tükröző Fehérszájú borjú típusú történet mindenesetre az alapját képezi a mongol meséknek, eredetmondáknak. A mongol mondák, mesék motívumainak ősi rétegét kínai, majd buddhista indiai-tibeti elemekkel gazdagították. Az indiai-tibeti szüzsék legtöbbször a tanító célzatú, példabeszéd gyűjteményekből kerültek át a szájhagyományba, s a bennük szereplő, a mongol pusztáktól, erdőktől idegen lények (elefánt, majom, makara-krokodil stb.) alapján könnyen azonosítható idegen eredetük. A buddhista világnézet általánossá válása után gyakran kicserélődtek az eredeti istenségnevek Sákjamuni Buddha, Vadzsrapáni bódhiszattva, az indiai Eszrua Isten vagy az iráni Ahuramazda mongolosan formált nevére. Az új nevű istenségek új szüzséket is hoztak a mongol mesekincsbe, elsősorban a világ keletkezésével, teremtésével, az asztrális jelenségek eredetével szerepével foglalkozó mondákban mítoszokba.


Bár a mongol népek legrégibb mítosz- és mondakincsének lejegyzése csak a XVIII. sz. végén kezdődött, mikor az első utazók, mint P. S. Pallas, a tudós érdeklődésével, aprólékosan összegyűjtöttek minden adatot az általuk felkeresett népekről, a Nagy Mongol Birodalom kialakulásának idejéből származó írott források is tartalmaznak mitológiai, eredetmagyarázó történeteket. A XIX. században G. N. Potanin, A. M. Pozdneev működésével egyre több mongol mítoszt ismerhetett meg a nyugati világ, az ő feljegyzéseik páratlanul értékesek, számos olyan mondát közöltek, melyeknek nem is ismert azóta sem újabb változatuk. A jeles magyar kutató, Bálint Gábor máig kiadatlan kalmük gyűjtéseiben is előfordulnak mitológiai témák.

A XX. század első felében is az orosz tudósok jártak elől a folklórgyűjtésben, így pl. B. Ja. Vladimircov, Rudnev stb. A legrészletesebben adatolt mitológiai kiadvány a burját M. N. Hangalovtól, majd pedig a nyomdokain járó N. O. Saraksinovától származik, de megjelent több tanulmány a kínai fennhatóság alatt élő, s a hagyományos életmódjukat földművelésre felváltó monguorokról is (D. Schröder). Az utóbbi évtizedekben ugrásszerűen megnőtt a mongóliai, belső-mongóliai kutatók gyűjtéseinek kiadása valamint a különböző nemzetközi együttműködésekben zajló kutatóexpedíciók anyagainak a közzététele.

Jelen kötet anyagának alapját, egy Mongóliában kiadott mítosz és mondagyűjtemény: a Mongol ardiin domog ülger "Mongol mítoszok, mondák" (l. bibliográfia) képezi, mely az eleven szájhagyomány, valamint a fent említett utazók által közzétett mítoszkincsre épül. Ezt kiegészítettük még más gyűjtésekből néhány olyan, általunk fontosnak tartott mítosszal, melyek nem kerültek be a fent említett gyűjtemény anyagai közé.

Bár a kötetben előfordul néhány burját, ojrát stb. szüzsé, valamennyi mondát, mítoszt halha nyelvből, a Mongol Köztársaság hivatalos és irodalmi nyelvéből fordítottuk.

A fordításban és a szerkesztésben részt vettek az ELTE Belső-ázsiai Tanszékének oktatói, jelenlegi és már végzett hallgatói. Ezúton köszönet szeretetteli, odaadó munkájukért.

Reméljük, hogy a magyar olvasó olyan kötetet tart a kezében, melyben átfogó képet kaphat a mongol gondolkodásmódról, s felfedezhet a mongol mítoszok világában számos, jól ismert magyar népmesei motívumot.

Bevezetőnek választottunk egy aitiologikus mítoszt, mely a mesék eredetét magyarázza. A mesélőket, énekeseket, eposzmondókat nagy becsben tartották a mongolok, s tudásukat túlvilági eredetűnek vélték. A történet hőse Tarvá, mint a jósok és a mitikus énekesek, elveszti látását, hogy mindennél tisztább belső hangjára és érzékeire támaszkodva tovább tudja adni az embereknek az alsó világ urának, Erlig kánnak ajándékát, a mesét.

A mongol és az egyéb idegen eredetű kifejezéseket a Keleti nevek magyar helyesírása című mű rendszere alapján írtuk át, de tudományos átírásuk, valamint szanszkrit, tibeti stb. eredetijük megtalálható a kötet végén levő Mutatóban.

A mítoszok szövegét, motívumait nem "csiszoltuk", nem egészítettük ki, ezért lehet hogy a tisztelt olvasó számára néha "darabosnak" vagy következetlennek fog tűnni a történet vagy a meseszövés, de úgy gondoltuk, hogy ily módon sokkal jobban vissza tudjuk adni a mongolok gondolkodásmódját, s megőrizzük a legrégibb gyűjtések hangulatát is.



Hogyan keletkezett a mese a mongolok között? (Vinkovics Judit)

Sok évvel ezelőtt a mongolok között elterjedt a félelmetes fekete himlő járvány és az emberek százával, ezrével, tömegesen pusztultak tőle. Aki egészséges maradt, fejvesztve menekült, mivel mindenki jósorsa szerint betegedett meg vagy sem.

A menekülők így magára hagytak egy tizenötéves fiatal legényt, az eszméletét vesztett vak Tarvát. A legényt még a lelke is elhagyta, elment a pokolba Erlig kánhoz. Erlig kán a lélek láttán nagyon elcsodálkozott:

- Miért jöttél el, hagytad el testedet, amikor az élet még nem távozott el egészen belőle?

A lélek így válaszolt:

- Úgy tartottam, hogy testem hirtelen meghal, hát, otthagytam, s eljöttem anélkül, hogy megvártam volna, míg végleg elpusztul.

A lélek ilyetén engedelmessége és igyekezete megtetszett Erlig kánnak, ezért így szólt:

- Még nem jött el az időd. Menj vissza gazdádhoz és bújj vissza bele. De mielőtt elmész, kérhetsz tőlem valamit - mondta és végigkísérte a Poklok Birodalmában. Ott aztán volt minden, ami csak előfordulhat az ember életében: gazdagság, kincs, bőség, jósors, boldogság, étel-ital, jókedv, szomorúság, búbánat, könny, szórakozás, játék, nevetés, ének, zene, mese, legenda, tánc. A vak Tarvá lelke végignézett mindent, s végül a mesét választotta. Erlig kán neki adta a mesét és visszaküldte a földre.

Mire a lélek visszatért az élettelenné vált testhez, a hollók már kivájták a szemét. Amikor meglátta, milyen lett teste, nagyon megbánta, hogy vissza kell bújnia belé, de félt volna megszegni Erlig kánnak adott szavát. Mit volt mit tenni, visszabújt a testbe.

A vak Tarvá ezután még sokáig élt, s az emberek meséjét, jövendőjét soha nem tévesztette el. Vak létére a jövendő dolgait előre tudta. Bejárta Mongólia földjét, meséket mesélt, azokkal nevelte-tanította az embereket. Ettől az időtől kezdtek a mongolok között mesét mesélni.


Itt olvasható a könyv.

Egy blog, ami bemutatja a könyvet.

No comments:

Post a Comment