Fordította: Üveges Ferenc, a jegyzeteket írta: Bodrogi Tibor.
A Népek meséi c. sorozat része.
Részlet az Utószóból, melyet Hans Nevermann írt:
Kambodzsa Indokínának egy része, körülbelül akkora terület, mint Magyarország, de csupán mintegy hárommillió ember lakja. E táj népe erősen különbözik Indokína többi tartományától, azaz a Tonkinból, Anamból és Kokinkínából álló Vietnámtól és a Kambodszával északon határos Laosztól, valamint a nyugati határon elterülő Thaiföldtől.
Már az ország földrajzi arculata is különös. Határait északon a Phnom Dangrak-hegység, nyugaton a Kardamon-hegyek alkotják, továbbá a hatalmas Mekong folyam, a „Vizek Anyja”. E határok között erdőkkel borított síkság terül el, közepén a nagy Tonlé Sap-tóval. Ez az óriási vízfelület 135 kilométer hosszú, 33 kilométer széles, és számos folyó torkollik bele. A Tonlé Chrap Chheam keleten összeköti a tavat a Mekonggal. Télen és tavasszal ezen az úton árad a Tonlé Sap vize a Mekongba; májusban azonban a tibeti, jünnani és laoszi nagy esőzések következtében a folyma olyan nagy mértékben felduzzad, hogy most már innen vezeti a Tonlé Chrap Chheam a vízfölösleget a nagy belső tóba, amely hamarosan kilép medréből, elöntva a szavannákat és erdőket, míg végül júniusban az eredeti egy méterről tizenkilencre emelekedik a víz, és tízezer négyzetkilométernyi területet borít el.
Decemberben azután, ha a víz leapad, és csak mintegy kétezer négyzetkilométert fed, a tó körül termékeny iszap marad, amely trágyázza a rizsföldeket - a tóban pedig töméntelen mennyiségű hal marad vissza, ami rendkívüli jelentőségű Kambodzsa élelemezésére és kereskedelmére nézve. Ilyenkor az áradás idejlre nyári és őszi falvaiba visszavonult lakosság megint visszaköltözik a tó mellé, szorgalmas halászásba kezd, és elülteti a rizst, amíg az új nyár megint visszavonulásra nem kényszeríti.
E nép éppoly különös, mint az általa lakott vidék. Kambodzsa lakói, akik khmereknek nevezik magukat, Hátsó-India egyik legősibb népcsoportjához, az ausztoázsiaiakhoz tartoznak, akik régen sokkal nagyobb területen laktak, minst ma, s csak később szorították őket vissza az északról bevándorló laók, thaik és vietnámiak mai lakóterületükre. E nép legfontosabb szórványai napjainkbanaz alsó-burmai Peguban a monok, Kambodzsában a khmerek a velük rokon szomszéd törzsekkel: az angrak, pear (vagy poor), chong, szamre, stien, pnong (vagy muong), bahnar, szedang, kui (vagy kuoy), szuoy és még számos más törzzsel együtt, amelyek magában Kambodszsában, Dél-Laoszban és Nyugat-Annamban élnek, továbbá a Felső-Burmában, a Salwen folyó vidékén lakó palaung és wa törzsek. Ezek az ausztro-ázsiaiak azáltal különböznek legtöbb szomszédjuktól, hogy nyelvük ne a hangmagasságban eltérő egyszótagú szavakból áll, mint a thaiföldieké, laosziaké és vietnámiaké, hanem - éppúgy, mint az indogermán és indonéziai nyelvekben - a hangamgasság nem játszik szerepet, és többszótagú szavakat is tudnak képezni. A khmer nyelvben például a „küt” = „születni, származni” szóból képezik a „bangküt” = „nemzeni” és „kamnüt” = „születés” szavakat. Az indonéziai eredetű hátsó-indiai népek az egyedüliek, akiknek nyelve az ausztroázsiai vagy mon/khmer nyelvekhez hasonlóan figyelmen kívül hagyja a hangmagasságot. Ezek a népek napjainkban a Dél-Annam hegyei között élő ranglaik, radék, djaraik és az ősi, kihalófélben levő kultúrnép, a tjam.
A khmerek testalkatukban is különböznek szomszédjaiktól. Nagy, szép növésű emberek, átlagmagasságuk 165 cm; szomszédaik mind alacsonyabbak náluk. Bőrük színe valamivel sötétebb, mint a szomszédos népeké, egyfajta világosbarna; hajuk fekete és enyhén göndörödik. Különösen feltünő az arcuk, és mindenekelőtt az alsó állkapocs széles volta, ezáltal a khmerek kicsit durvábbnak tűnnek a többi itteni népnél, de nem hatnak kellemetlenül. A khmerekkel való keveredés folytán napjainkban a Kambodzsától nyugatra eső területeken élő sziámiak közül is sokan ilyen típust mutatnak.
Viseletük hasonló a sziámiakéhoz; szampotnak nevezett, csípőjük köré csavart kendőből áll, ennek egyik végét a lábuk közt áthúzzák, és a kereztcsont táján betűrik. A férfiaknál ehhez járul még egy rövid kavát, a nőknél pedig egy hosszabb vagy széles vállkendő, melyet úgy vetnek át a mellükön, hogy bal vállukat betakarja, a jobbot azonban szabadon ahgyja. Ruházatuk rendszerint gyapotszövetből készül - az előkelőké és gazdagoké azonban selyemből.
A templomoktól és palotáktól eltekintve lakásaik rendszerint cölöpépítmények; ez utóbbiak Tonlé Sap vidékén szokatlanul magasak. Az árterületen és a Mekong mellett ezenkívül előfordulnak vastag, vízszintes bambuszkötegekre épített lakóházak is, amelyek a víz szintjének emelkedésével úszó házakká válnak.
A Népek meséi c. sorozatnak eddig a következő köteteit mutattuk be: Urasima Taró, a szegény halász - japán népmesék, A három özvegy miniszter - koreai népmesék, A sárkánykirály lánya (Tang-kori történetek), A nyolcszirmú lótusz - tibeti legendák és mesék, Po úrfi és a tigris - burmai népmesék és Az arany teknősbéka - vietnámi népmesék c. mesegyűjteményt.
No comments:
Post a Comment