Válogatta, fordította az utószót és a jegyzeteket írta: Róna Tas András
A Népek meséi c. sorozat része.
A Népek meséi c. sorozat része.
Az időszámításunk szerinti VII. század derekán új nagyhatalom tűnik fel Belső-Ázsiáiban. Hadserege Turkesztántól a kínai fővárosig, a Bengáliai-öböltől a Pamir-hegységig veri ellenségeit. Királyai arabokkal, törökökkel, kínaiakkal, indiaiakkal harcolnak és szövetkeznek. Az új birodalom a tibeti királyság. A nomád népek életében nem szokatlan gyors tündöklésének azonban a X. század közepére már vége is szakad. Nyomában fejlett írásos kultúra marad, melyet féltve őriznek és fejlesztenek tovább az egyre szaporodó buddhista kolostorok falai között.
A buddhizmus a VII–VIII. század folyamán talál utat Kínából és Indiából Tibetbe. Itt először meg kell küzdenie a régi bon vallással. Ez a samanista elemekből táplálkozó régi tibeti vallás maga is sok elemet vesz át a buddhizmustól, mintegy összeötvözi azt a maga régi hagyományával, valamint a brahmanizmusból, a buddhizmus nagy indiai ellenfelétől vett elemekkel. Kialakítja a maga kései, dogmatikus formáját, mely háttéribe szorulva ugyan, de napjainkig harcol a buddhizmus ellen. Közben a történetileg és politikailag visszaszoruló Tibet fontos vallási központtá válik, a buddhizmus Szentföldjévé. A buddhizmus északi ún. Nagykocsi (mahájána) ága talál itt talajra, elburjánzik benne a misztikus-mágikus elem, hogy azután sok-sok szektára oszolva, újabb és újabb reformátorok kezén nyerje el mai formáját, melyet lamaizmusnak nevezünk. Világképe megtelik az ellentét magába olvasztó, de fel nem oldó dogmatikus rendszer ellentmondásaival. Helyet kapnak benne a természetet megszemélyesítő démonok, a Tant védő és fenyegető szellemek, istenné avatott szentek és szentekben testet öltött istenek. Az összes környező vallásból átvesz valamit, az ember-áldozó Síva kultuszból, a tűzimádó perzsa vallásból, a jó és rossz harcát tanító manicheizmusból éppúgy, mint a kínai taoizmusból vagy a hindu brahmanizmusból, s ezek mind tovább növelik a lamaizmus tarkaságát.
Az egymással harcoló szekták és papi-feudális arisztokrácia által elnyomva ott küszködik a természet fantasztikus mostohaságéval a tibeti pásztorember és a folyóvölgyek földművese. E kis kötet a tibeti népmese-, legenda- és mítoszvilágán keresztül kívánja bemutatni azt a sajátos gondolkodás- és életformát, melyben a "világ tetején" élnek.
A válogatás kettős célt tűzött maga elé. Az első részben a tibeti mese történetéről kíván képet adni, a tibeti birodalom kialakulásától kezdve az egyre jobban háttérbe szoruló bon valláson keresztül az uralmáért harcoló buddhista papság világán át a mai napig élő népmesékig. Egyben a tibeti irodalom történetének vázlatos áttekintését is nyújtja, mivel az egyes szövegeket a megfelelő korszak legjelentősebb irodalmi alkotásaiból válogattuk.
A tibeti királyság kialakulása előtti időbe vezet vissza a hátasló és a vádló elválásának, a ló domesztikálásának története. Az itt közölt részlet egy nagyobb ótibeti mítosz töredéke, mely az Aranykor bukását és a világ megváltozását mondja el. A mítosz még élénken őrzi az ősközösségből kibontakozó és a nemzetségi arisztokrácia vezetése alatt lassan állammá szerveződő kis tibeti fejedelemségek emlékét. Világképében a samanisztikus bon vallás keveredik a csillagok kifürkészhetetlen erejébe vetett hittel és a természet józan megfigyelésével. A ló domesztikálásáról adott mitikus magyarázat tele van meséi elemekkel (hármas szám, három testvér, legkisebb öccs szerepe), a nemzetségi társadalom szokásanyagával (vérbosszú). Szövegét egy VIII–IX. századi kézirat őrizte meg, melyet Stein Aurél fedezett fel a híres tunhuangi barlangokban.
A bon vallás kései, dogmatikus világképére vet fényt a királyfi csodálatos feleségéről szóló történet. A mű a bon vallás szent könyvéből, a Gzermjigből való. Figyelemre méltó tanulsága, hogy a kitaszított szegény emberek között is születhetik kiváló személy, ebben az esetben a királyfi felesége, aki később Gsenrabmibónak, a bon vallás Ellen-Buddhájának, anyja lesz. A történetben kirajzolódó társadalmi és világnézeti kép, nem kevésbé a rítusok, a brahmanizmusra emlékeztetnek.
A második bon történet egy híres buddhista egyházatya, Padmaszambháva, a Lótuszvirágban-született életrajza őrizte meg, de a bon régebbi, sámándobbal varázsoló, révülő-rejtező világára utal.
Az uralomra törő, új vallást követő papok és a régihez húzó királynő drámai összeütközését dolgozza fel a királynő és a szerzetes legendája, közismert keretbe, Putifárné és József történetébe ágyazva. A királynő egyébként történeti személy, Khriszrongldebcan király (742–797) felesége. A hiteles történeti források feljegyzik róla, hogy ellensége volt a buddhizmusnak.
Az első rész utolsó darabja egy mai tibeti, pontosabban ladaki népmesét mutat be.
A kötet második fele egy híres buddhista tanmesegyűjtemény, a Bölcs és Balga példázatainak néhány darabjával ismerteti meg az olvasót. Ez a gyűjtemény ismeretlen indiai eredet után Belső-Ázsián át, kínai közvetítéssel került Tibetbe a IX. század folyamán, ahonnan folytatja útját a mongolokhoz. Része a Kandzsurnák, a buddhisták nagy kanonikus szöveggyűjteményének, melynek első európai ismertetését Körösi Csorna Sándornak köszönhetjük. A Tibetben ma is kedvelt gyűjtemény egyes meséi számos szóbeli változatban élnek szerte a tibeti fennsíkon.
Szemelvényeink itt is csak típusokat kívánnak bemutatni. Az első történet, az emberevő király megtérése, teljes apparátusában mutatja be a keretes buddhista tanító mesét. Nyersanyagát a gyilkosságot főbűnnek tartó buddhizmus és brahmanizmus előtti korból, a véres emberáldozatok és kicsapongó misztériumok világából veszi, de beilleszti a maga erkölcsi világképébe. Célja a vallási tanulság, az élet szenvedéseinek buddhista magyarázata. A lélekvándorlás örök körforgásába került élőlény sorsát előző életében elkövetett tettei határozzák meg. Ebből menekülés csak a buddhista tanítás megvalósítása, a vágyakról, minden szenvedés okozójáról való lemondás, és Buddha megváltó tevékenysége révén lehetséges. Ennek felismerése és megvalósítása során a halandó a megtisztulás különféle fokozatain áthaladva érheti el a teljes vágynélküliség, a buddhává-válás állapotát, a Nirvánát. Ennek az állapotnak tökéletes megvalósítója és előképe a Sákja nemzetségben született Gaotáma, Buddha, aki minden kalpában, minden világkorszakban, egyszer újjászületik, hogy megváltsa a benne hívőket.
A keretes mese Indiától Olaszországig, Angliától Kínáig ismeretes technikája itt lényeges vallási értelmet kap. A történet elmondására szolgáló ürügyből erkölcsi és vallási tanulsággá lép elő. A mesék felhasználása a vallási oktatásra az Ószövetségtől kezdve napjainkig szokása minden kornak és vallásnak.
Mivel a keret unalmassá válhat, a többi mesénél elhagytuk, legfeljebb a magyarázó előtörténetet tartottuk meg.
Válogatásunk egy másik szempontja volt, hogy az egyetemes mesevilágból ismert meséket is közöljünk, hogy megfigyelhető legyen, mennyire alakítja át ezeket a buddhista szemlélet és a tudatos irodalmi alkotás. Jó példája ennek a Kétnemzetségű története, mely a világszerte ismert Három Arany Testvér motívumát dolgozza fel. Az ismert népmesei változatokban a gyermek vízbeesése az anya elleni intrikák következménye, itt azonban egyszerű véletlen, mely a sorsot képviseli. A többi népmesei változatban a hab hajtotta gyermek hosszú kalandok után kerül vissza igazi szüleihez, ehelyett itt egy frappáns salamoni ítélet hangzik el, mely azonban szintén csak ürügy arra, hogy végül is bemutassa a szerzetesség mindenekfölött-valóságát.
Bemutatunk két olyan történetet is (Kéklótusz apáca kalandjai és a Testét a tigrisnek feláldozó királyfi), melyek nem az egyetemes mesekincs építő köveiből készültek, hanem teljes egészében a buddhista világikép szülöttei.
Szövegeink mind tibeti eredetiből készük fordítások. Csak ez teszi lehetővé, hogy valamit visszaadjunk abból a stílusból, mely a sajátos tartalomhoz simulva, igazán tibetivé teszi ezeket az alkotásokat. E stílus főbb jellemvonása az emelkedett, kissé mesterkélt, oktató jellegű hangvétel, a képismétlés, a gondolatritmus és a zárt, buddhista szimbolika, melyben mindennek megvan a maga vallásos értelme. A csodálatos drágakő a buddhista tant jelképezi, melyért fáradságos utat kell megjárni, de birtoklása minden jóval ellátja a hivőt; a királyfi, aki feláldozza magát, valójában Buddha; a távoli rnesszi sziget a túlvilág, és így tovább. A mesék történései csak illusztrációk egy bonyolult és elvont tanításhoz, melyet a nép nem annyira a Tan miatt hallgat, hanem mert mese, színes és megragadó mese.
A buddhizmus a VII–VIII. század folyamán talál utat Kínából és Indiából Tibetbe. Itt először meg kell küzdenie a régi bon vallással. Ez a samanista elemekből táplálkozó régi tibeti vallás maga is sok elemet vesz át a buddhizmustól, mintegy összeötvözi azt a maga régi hagyományával, valamint a brahmanizmusból, a buddhizmus nagy indiai ellenfelétől vett elemekkel. Kialakítja a maga kései, dogmatikus formáját, mely háttéribe szorulva ugyan, de napjainkig harcol a buddhizmus ellen. Közben a történetileg és politikailag visszaszoruló Tibet fontos vallási központtá válik, a buddhizmus Szentföldjévé. A buddhizmus északi ún. Nagykocsi (mahájána) ága talál itt talajra, elburjánzik benne a misztikus-mágikus elem, hogy azután sok-sok szektára oszolva, újabb és újabb reformátorok kezén nyerje el mai formáját, melyet lamaizmusnak nevezünk. Világképe megtelik az ellentét magába olvasztó, de fel nem oldó dogmatikus rendszer ellentmondásaival. Helyet kapnak benne a természetet megszemélyesítő démonok, a Tant védő és fenyegető szellemek, istenné avatott szentek és szentekben testet öltött istenek. Az összes környező vallásból átvesz valamit, az ember-áldozó Síva kultuszból, a tűzimádó perzsa vallásból, a jó és rossz harcát tanító manicheizmusból éppúgy, mint a kínai taoizmusból vagy a hindu brahmanizmusból, s ezek mind tovább növelik a lamaizmus tarkaságát.
Az egymással harcoló szekták és papi-feudális arisztokrácia által elnyomva ott küszködik a természet fantasztikus mostohaságéval a tibeti pásztorember és a folyóvölgyek földművese. E kis kötet a tibeti népmese-, legenda- és mítoszvilágán keresztül kívánja bemutatni azt a sajátos gondolkodás- és életformát, melyben a "világ tetején" élnek.
A válogatás kettős célt tűzött maga elé. Az első részben a tibeti mese történetéről kíván képet adni, a tibeti birodalom kialakulásától kezdve az egyre jobban háttérbe szoruló bon valláson keresztül az uralmáért harcoló buddhista papság világán át a mai napig élő népmesékig. Egyben a tibeti irodalom történetének vázlatos áttekintését is nyújtja, mivel az egyes szövegeket a megfelelő korszak legjelentősebb irodalmi alkotásaiból válogattuk.
A tibeti királyság kialakulása előtti időbe vezet vissza a hátasló és a vádló elválásának, a ló domesztikálásának története. Az itt közölt részlet egy nagyobb ótibeti mítosz töredéke, mely az Aranykor bukását és a világ megváltozását mondja el. A mítosz még élénken őrzi az ősközösségből kibontakozó és a nemzetségi arisztokrácia vezetése alatt lassan állammá szerveződő kis tibeti fejedelemségek emlékét. Világképében a samanisztikus bon vallás keveredik a csillagok kifürkészhetetlen erejébe vetett hittel és a természet józan megfigyelésével. A ló domesztikálásáról adott mitikus magyarázat tele van meséi elemekkel (hármas szám, három testvér, legkisebb öccs szerepe), a nemzetségi társadalom szokásanyagával (vérbosszú). Szövegét egy VIII–IX. századi kézirat őrizte meg, melyet Stein Aurél fedezett fel a híres tunhuangi barlangokban.
A bon vallás kései, dogmatikus világképére vet fényt a királyfi csodálatos feleségéről szóló történet. A mű a bon vallás szent könyvéből, a Gzermjigből való. Figyelemre méltó tanulsága, hogy a kitaszított szegény emberek között is születhetik kiváló személy, ebben az esetben a királyfi felesége, aki később Gsenrabmibónak, a bon vallás Ellen-Buddhájának, anyja lesz. A történetben kirajzolódó társadalmi és világnézeti kép, nem kevésbé a rítusok, a brahmanizmusra emlékeztetnek.
A második bon történet egy híres buddhista egyházatya, Padmaszambháva, a Lótuszvirágban-született életrajza őrizte meg, de a bon régebbi, sámándobbal varázsoló, révülő-rejtező világára utal.
Az uralomra törő, új vallást követő papok és a régihez húzó királynő drámai összeütközését dolgozza fel a királynő és a szerzetes legendája, közismert keretbe, Putifárné és József történetébe ágyazva. A királynő egyébként történeti személy, Khriszrongldebcan király (742–797) felesége. A hiteles történeti források feljegyzik róla, hogy ellensége volt a buddhizmusnak.
Az első rész utolsó darabja egy mai tibeti, pontosabban ladaki népmesét mutat be.
A kötet második fele egy híres buddhista tanmesegyűjtemény, a Bölcs és Balga példázatainak néhány darabjával ismerteti meg az olvasót. Ez a gyűjtemény ismeretlen indiai eredet után Belső-Ázsián át, kínai közvetítéssel került Tibetbe a IX. század folyamán, ahonnan folytatja útját a mongolokhoz. Része a Kandzsurnák, a buddhisták nagy kanonikus szöveggyűjteményének, melynek első európai ismertetését Körösi Csorna Sándornak köszönhetjük. A Tibetben ma is kedvelt gyűjtemény egyes meséi számos szóbeli változatban élnek szerte a tibeti fennsíkon.
Szemelvényeink itt is csak típusokat kívánnak bemutatni. Az első történet, az emberevő király megtérése, teljes apparátusában mutatja be a keretes buddhista tanító mesét. Nyersanyagát a gyilkosságot főbűnnek tartó buddhizmus és brahmanizmus előtti korból, a véres emberáldozatok és kicsapongó misztériumok világából veszi, de beilleszti a maga erkölcsi világképébe. Célja a vallási tanulság, az élet szenvedéseinek buddhista magyarázata. A lélekvándorlás örök körforgásába került élőlény sorsát előző életében elkövetett tettei határozzák meg. Ebből menekülés csak a buddhista tanítás megvalósítása, a vágyakról, minden szenvedés okozójáról való lemondás, és Buddha megváltó tevékenysége révén lehetséges. Ennek felismerése és megvalósítása során a halandó a megtisztulás különféle fokozatain áthaladva érheti el a teljes vágynélküliség, a buddhává-válás állapotát, a Nirvánát. Ennek az állapotnak tökéletes megvalósítója és előképe a Sákja nemzetségben született Gaotáma, Buddha, aki minden kalpában, minden világkorszakban, egyszer újjászületik, hogy megváltsa a benne hívőket.
A keretes mese Indiától Olaszországig, Angliától Kínáig ismeretes technikája itt lényeges vallási értelmet kap. A történet elmondására szolgáló ürügyből erkölcsi és vallási tanulsággá lép elő. A mesék felhasználása a vallási oktatásra az Ószövetségtől kezdve napjainkig szokása minden kornak és vallásnak.
Mivel a keret unalmassá válhat, a többi mesénél elhagytuk, legfeljebb a magyarázó előtörténetet tartottuk meg.
Válogatásunk egy másik szempontja volt, hogy az egyetemes mesevilágból ismert meséket is közöljünk, hogy megfigyelhető legyen, mennyire alakítja át ezeket a buddhista szemlélet és a tudatos irodalmi alkotás. Jó példája ennek a Kétnemzetségű története, mely a világszerte ismert Három Arany Testvér motívumát dolgozza fel. Az ismert népmesei változatokban a gyermek vízbeesése az anya elleni intrikák következménye, itt azonban egyszerű véletlen, mely a sorsot képviseli. A többi népmesei változatban a hab hajtotta gyermek hosszú kalandok után kerül vissza igazi szüleihez, ehelyett itt egy frappáns salamoni ítélet hangzik el, mely azonban szintén csak ürügy arra, hogy végül is bemutassa a szerzetesség mindenekfölött-valóságát.
Bemutatunk két olyan történetet is (Kéklótusz apáca kalandjai és a Testét a tigrisnek feláldozó királyfi), melyek nem az egyetemes mesekincs építő köveiből készültek, hanem teljes egészében a buddhista világikép szülöttei.
Szövegeink mind tibeti eredetiből készük fordítások. Csak ez teszi lehetővé, hogy valamit visszaadjunk abból a stílusból, mely a sajátos tartalomhoz simulva, igazán tibetivé teszi ezeket az alkotásokat. E stílus főbb jellemvonása az emelkedett, kissé mesterkélt, oktató jellegű hangvétel, a képismétlés, a gondolatritmus és a zárt, buddhista szimbolika, melyben mindennek megvan a maga vallásos értelme. A csodálatos drágakő a buddhista tant jelképezi, melyért fáradságos utat kell megjárni, de birtoklása minden jóval ellátja a hivőt; a királyfi, aki feláldozza magát, valójában Buddha; a távoli rnesszi sziget a túlvilág, és így tovább. A mesék történései csak illusztrációk egy bonyolult és elvont tanításhoz, melyet a nép nem annyira a Tan miatt hallgat, hanem mert mese, színes és megragadó mese.
RÓNA TAS ANDRÁS
A Népek meséi c. sorozatnak eddig a következő köteteit mutattuk be: Urasima Taró, a szegény halász - japán népmesék, Po úrfi és a tigris - burmai népmesék, A három özvegy miniszter - koreai népmesék, valamint A sárkánykirály lánya (Tang-kori történetek), Az istenfiú városa - kambodzsai mondák és mesék és Az arany teknősbéka - vietnámi népmesék c. mesegyűjteményt.
Korábban bemutattuk A hóoroszlán meséi, ill. A kőoroszlán c. tibeti népmesegyűjteményt, valamint a Tibeti mesék - Han mesék c. könyvet.
No comments:
Post a Comment